Bűn és felmentés

Pár éve, egy fiatal ausztrál asszonyka látogatott meg perth-i templomomban. Minket, szerzeteseket gyakorta keresnek fel tanácsért, ha valami probléma merül fel, valószínűleg azért, mert olcsón dolgozunk – pontosabban ingyért. Kínzó bűntudat gyötörte őt. Nagyjából hat hónapja, egy eldugott bányászfaluban dolgozott, Nyugat-Ausztrália északi részén. A munka kemény volt, de jól fizető. Viszont munkaidő után nem igazán volt szórakozási lehetőségük, így egyik vasárnap délután azt ajánlotta a legjobb barátnőjének, és a barátnő fiújának, hogy menjenek ki kocsikázni a bozótosba. A cimborái nem akartak menni, de egyedül unalmas lett volna. Addig hízelgett, vitatkozott és szekálta őket, amíg be nem adták a derekukat és beleegyeztek, hogy együtt kimenjenek egy útra a bozótba.
         Balesetet szenvedtek: a kocsi megperdült a laza kavicsúton. A fiatalasszony barátnője szörnyethalt; a fiú lebénult. Az út az ő ötlete volt, és egyedül ő úszta meg sérülés nélkül.
         Fájdalommal a szemében mondogatta nekem: „Bárcsak ne erőltettem volna úgy, hogy jöjjenek. Még mindig itt lehetne. A párjának pedig még meglennének a lábai. Nem kellett volna mondanom, hogy menjünk. Annyira szörnyen érzem magam. Olyan bűntudatom van.”
         Az első gondolatom az volt, hogy megnyugtassam, hogy nem az ő hibája volt a dolog. Nem ő akarta, hogy balesetet szenvedjenek. Nem szándékozta bántani a barátait, ezek a dolgok megesnek. Ne törődjön vele, nem kell, hogy bűntudata legyen. De akkor beugrott egy másik gondolat, „Fogadok, ezt már sokszor hallotta, talán már több százszor is, és nem segített.” Szóval vártam egy kicsit, mélyebben átgondoltam a helyzetét, és azt mondtam neki, hogy jól teszi, hogy bűntudata van.
         Az arca bánatosról meglepettre váltott át, aztán meglepetésből megnyugvásba. Ezt még soha senki nem mondta neki: érezze magát bűnösnek. Jól gondoltam. Attól volt bűntudata, hogy bűntudatot érzett. Bűnbánata volt azért, mert mindenki azt mondogatta neki, hogy ne legyen. „Duplán is bűnösnek” érezte magát: bűnös a baleset és az érzelmei miatt. Összetett agyunk már csak így működik.
         Csak miután végeztünk az első réteg bűnbánattal és megállapítottuk, hogy rendben van, hogy így érzi magát, mehettünk tovább a megoldáshoz: Mit tehetünk az esetében?
         Van egy remek buddhista mondás: „Inkább gyújts gyertyát, mint hogy a sötétség miatt panaszkodj.”
         Mindig lehet valamit tenni ahelyett, hogy idegeskedünk, még akkor is, ha az a valami csupán annyi, hogy nyugodtan ülünk egy darabig, anélkül, hogy reklamálnánk!
         A bűntudat alapjában véve különbözik a lelkiismeret furdalástól. A mi kultúránkban a „bűnös” egy ítélet, amit egy bíró, a kalapácsával egy falapra csapva mond ki a bíróságon. És ha senki sincs, aki megbüntetne minket, akkor így vagy úgy, magunknak keresünk büntetést. A bűntudat annyi, mint a saját pszichénk büntetése.
         A fiatalasszonynak vezeklésre volt szüksége, hogy feloldozást nyerjen.
Az, hogy megmondom neki, hogy felejtse el az egészet és lépjen tovább, nem működött volna. Azt ajánlottam, hogy jelentkezzen önkéntesnek a kórház autóbaleseteket szenvedett betegeinek rehabilitációs részlegén. Úgy éreztem, ott képes lesz megszabadulni a fájdalmától, a nehéz munkája által. Illetve – ahogy az lenni szokott az önkéntes munkáknál –, neki is segíthessenek azok az emberek, akiknek a segítségére indult.
Brahm

5 megjegyzés:

  1. Kicsit egyengettem a helyesírást.

    Esetleg a címnek: Bűn és feloldozás? (Szerintem direkt játszik rá erre a zsidó-keresztény koncepcióra.)

    VálaszTörlés
  2. Ja, és a 'bozót'-ot magyarázni kéne, vagy vmi mást írni helyette. Természetbe? Zöldbe? Vadonba?

    VálaszTörlés
  3. köszi, a bűn és bűnhődésre asszociálva választottam ezt a címet

    a bozót, az ausztrál bush, ami tényleg annyi, hogy vöröses föld és rajta fűfélék, meg bokrok.

    VálaszTörlés
  4. Á, akkor értem a 'felmentés'-t. Nekem nem jött elsőre ez az asszociáció.

    Izé... azt próbálom mondani, h a 'bozót'-ból nem biztos, h rájön a magyar olvasó, h ez a tipikus ausztrál 'bush'.

    VálaszTörlés
  5. ja értem.

    én ezt a kifejezést ismerem rá, szerintem a filmekben is ezt használják általában, de ha tudsz jobbat, akkor jöhet. a vadon még esetleg

    VálaszTörlés