Igaz szerelem


Az a gond a románcokkal, hogy amikor a rózsaszín felleg felszáll, a csalódás nagyon fájdalmas tud lenni. Romantikus szerelemben, nem igazán a párunkat szeretjük, hanem azt az érzést, amit bennünk keltenek. Az örömöt, amit a szerelmünk közelében érzünk. Ezért van, hogy úgy hiányoznak, amikor távol vannak tőlünk, és szükségünk lesz egy üveg… (lásd az előző történetet). Mint minden gyönyörérzet, idővel ez is elmúlik.
           Az igaz szerelem önzetlen. Csak a másikkal törődünk. Azt mondjuk neki, „Szívem ajtaja mindig nyitva áll előtted, bármit is tegyél”, és komolyan is gondoljuk. Csak azt akarjuk, hogy a másik boldog legyen – ritka az igaz szerelem.
           Sokan szeretjük azt gondolni, hogy a mi kapcsolatunk különb, igaz szerelem, és nem csupán romantikán alapul. A következő tesztet elvégezve kiderítheted milyen.
        Gondolj a párodra. Képzeld el őt a fejedben. Emlékezz vissza a napra, amikor találkoztatok és a gyönyörű pillanatokra, amiket azóta átéltetek. Most képzeld el, hogy kapsz tőle egy levelet. Az áll benne, hogy halálosan belezúgott a legjobb barátodba, és úgy döntöttek, hogy közösen olajra lépnek és együtt élik le az életüket. Hogy éreznéd magad akkor?
            Ha igaz szerelem lenne, izgatottan fogadnád a hírt, hogy a társad talált valakit, aki még nálad is jobb, és most még boldogabb. Elégedetten vennéd tudomásul, hogy a partnered és legjobb barátod is jól érzik magukat. El lennél ragadtatva, hogy mennyire szeretik egymást. Hát nem a párunk boldogsága a legeslegfontosabb az igaz szerelemben?
           Ritka az igaz szerelem.
          Egy királynő a palota ablakából nézte Buddhát, ahogy alamizsnáért járta a várost. Ezt a király meglátta, és féltékeny lett a nagy szerzetesre. A királynéja elé állt és azt követelte, mondja meg nyíltan, kit szeret jobban, a Buddhát vagy a férjét? A nő hű követője volt Buddhának, de akkoriban nem ártott óvatosnak lenni, ha a férjed ilyen király volt. Az ember könnyen elveszíthette a fejét. De ő eszénél volt, és nyers őszinteséggel válaszolt, „magamat jobban szeretem mindkettőtöknél.”
Brahm

2 megjegyzés: