A srác a szupermarketből


Azt szoktam kérni a „sittes haverjaimtól", hogy soha ne bűnözőként gondoljanak magukra, hanem olyan valakiként, aki bűncselekményt követett el. Ha azt mondják nekik, hogy bűnözők, és úgy is kezelik őket, ők pedig elhiszik, hogy azok, akkor tényleg bűnözővé válnak. Ez így működik.

Egy kisfiú a szupermarket kasszájánál elejtett egy doboz tejet, ami kinyílott és a kiömlő tej mindent összekent.
       Hülyegyerek! – mondta az anyja.
A mellettük lévő sorban egy másik fiúcska kezei közül egy doboz méz csúszott ki. Az is kinyílott, a méz pedig szétkenődött a linóleumon.
– Most hülyeséget csináltál – korholta a mamája.

Az első gyerek egész életére hülyének lett beállítva; a másodiknak csak egy hibájára mutattak rá. Az előbbi valószínűleg buta lesz; a másik megtanulja, hogy ne csináljon butaságokat.

Megkérdeztem az én rabmadaraimat, hogy mi mást tettek a bűncselekmény elkövetésének napján. Mi mást tettek az elkövetés évének további napjain? Mi mást az életük többi évében? Aztán megismétlem a téglafalas történetemet. Vannak ott más téglák is, amik az életünk azon részét fejezik ki, amikor nem követtünk el bűntettet. Valójában sokkal, de sokkal több a jó tégla, mint a rossz. Most akkor tényleg rossz fal vagy, ami azt érdemli, hogy elpusztítsák? Vagy egy jó fal pár rossz téglával, mint bármelyikünk?

Pár hónappal rá, hogy a kolostor apátja lettem, és már nem látogattam a börtönöket, kaptam egy telefont az egyik börtönőrtől. Arra kért, jöjjek vissza. Olyan dicséretet kaptam tőle, amit soha nem felejtek el. Azt mondta, hogy az én sittes haverjaim, a tanítványaim, miután lejárt az ítéletük, már soha többé nem kerültek vissza.
Brahm

1 megjegyzés: