Munkám része, hogy emberek problémáit hallgatom. Mi szerzetesek megérjük
a pénzünket, ugyanis soha nem számítunk fel díjat. Gyakran, mikor hallgatom a
bonyolult és kényes problémákat, amibe az emberek keverednek, az irántuk érzett
szimpátiám engem is szomorúvá tesz. Hogy kihúzhassak valakit a gödörből, néha
nekem is bele kell másznom, hogy elérhessem a kezüket – de sosem felejtek el
létrát vinni magammal. A beszélgetés végeztével megint olyan derült vagyok,
amilyen mindig. Kiképzésemnek hála, tanácsadói munkám nem hagy visszhangot maga
után.
Tájföldi tanárom Ácsán Cshá
azt mondta, hogy kötelező szemetesként viselkednünk. A szerzeteseknek, főleg a
rangidőseknek a kolostorukban kell ülniük, kukán hallgatni az emberek
problémáit és fogadni a szemetüket. Házassággal kapcsolatos bajok, nehézségek
serdülő gyerekekkel, rossz viszony a rokonokkal, pénzügyi bajok – rengeteget
hallunk róluk. Nem értem miért. Mégis mit tudhat egy cölibátusban élő szerzetes
a házastársi viszonyokról? Azért hagytuk el a világot, hogy hátrahagyhassuk az
effajta szemeteket. De
könyörületességből ülünk és hallgatunk, osztozunk békénkben, és fogadjuk a
hulladékot.
Volt azonban ráadásként egy
különleges, alaptanács, amit Ácsán Cshá-tól kaptunk. Azt mondta, legyünk olyan
szemetesek, amik alul lyukasok! Befogadjuk az összes szemetet, de mégsem
tartunk benn semmit.
Ezért egy hatékony barát,
vagy tanácsadó, olyan, mint egy alul lyukas szemetes, ami sosincs túl tele,
hogy egy újabb adag problémát hallgasson meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése