A legnagyobb dolog a világon

Egy egyetemi barátom lánya elsős volt az általános iskolában (Ausztráliában más az oktatási rendszer: az általános iskola első éve, egy előkészítőhöz, nálunk az óvoda utolsó évéhez hasonló évfolyam, úgynevezett Pre-School). Az tanítónéni megkérdezte a nagy létszámú, ötévesekkel teli osztályt:

 - Mi a legnagyobb dolog a világon?

 - Az apukám! – mondta egy pöttöm lány.

 - A zelefánt – válaszolt egy kisfiú, aki nemrég látogatta meg az állatkertet.

 - Egy hegy! – válaszolt egy másik.

Barátom kislánya csak ekkor azt mondta:

 - A szemem a legnagyobb dolog a világon.

Az egész osztály elnémult, ahogy próbálták kihámozni ennek a mondanivalóját.

 - Mire gondolsz? – kérdezte végül a tanára, szintén megzavarodva.

 - Nos, - kezdte az aprócska filozófus – a szemem láthatja az ő apukáját, és az elefántot is. Láthatja még a hegyet és más dolgokat is. Mivel ez mind belefér a szemembe, a szemem biztosan a legnagyobb dolog a világon!

   A bölcsesség nem tanulás, hanem a tisztán látása annak, amit nem lehet tanítani.

  Barátom kislányának véleményét tiszteletben tartva, én mégis kiegészíteném a meglátását egy kicsit. Nem a szemed, hanem az elméd a legnagyobb dolog a világon.

   Az elméd látja mindazt, amit a szemed, és még mindazt a sokaságot, amit a képzeleted vetít elé. Megismeri a hangokat, amit a szemed sosem fog látni, és ismeri a tapintást, valósat és képzeltet egyaránt. Az elméd azt is tudhatja, hogy mi van az öt érzéken túl. Mivel minden tudható dolog belefér az elmédbe, annak kell hát lennie a legnagyobb dolognak a világon. Az elme mindent magába foglal.