Nevetni magadon

   Az egyik legjobb tanács, amit fiatal tanárként kaptam az volt, hogy ha hibázol, és a gyerekek nevetnek, akkor nevess te is. Így a tanulóid sosem rajtad, hanem veled együtt nevetnek.

   Sok év elmúltával Perthben oktató szerzetesként gyakran hívtak el középiskolákba, hogy a buddhizmusról beszéljek. A nyugati tizenéves iskolások gyakran kóstolgattak, próbáltak zavarba hozni. Mikor a végére értem a buddhista kultúra leírásának, és lehetett kérdezni, egy tizennégy éves lány feltette a kezét és azt kérdezte:

 - A lányok még mindig begerjesztenek?

   Szerencsére a többi lány az osztályban a segítségemre sietett, és lehurrogták, mivel őket is blamálta a dolog. Ami engem illet, én csak nevettem, és feljegyeztem az esetet, talán majd egy későbbi beszédemhez jól jön még.

   Egy másik alkalommal a város egy főutcáján sétáltam, mikor pár iskolás lány közelített felém.

- Szia! – köszöntek rám igazán barátságosan – emlékszel ránk? Nemrég voltál a sulinkban beszédet tartani.

- Lenyűgöző, hogy emlékeztek rám – válaszoltam.

- Sosem felejtünk el! – mondta egyikük. – Hogyan is felejthetnénk el egy papot, akit „Bra”-nak hívnak?

/A „bra” angolul melltartót jelent./