A leggyönyörűbb hang

     Egy tanulatlan öregember életében először járt a városban. Egy eldugott hegyi falucskában nőtt fel, nevelte fel gyermekeit kemény munkával, és most első látogatását tette gyermekei modern otthonában.

   Egy napon, miközben körbevezették és mutogatták neki a várost, az öregember fülét zaj ütötte meg. Soha azelőtt nem hallott ilyen otromba hangot csendes hegyi falujában és ragaszkodott hozzá, hogy megtalálja a forrását. A csikorgó hangot követve egy házikó hátsó szobájába érkezett, ahol egy kisfiú gyakorolt hegedűjén.

   Nyííírkk! Krrríkk! – nyögte a disszonáns hangokat a hegedű.

   Miután megtudta fiától, hogy a hangszert „hegedűnek” hívják úgy döntött, hogy sohasem akar ilyen borzalmas zsivajt hallani.

   Másnap a város egy másik részében járva az öregember olyan hangot hallott, amik szinte cirógatták megfáradt füleit. Sohasem hallott ilyen elbűvölőt a hegyek között, így ennek a forrását is eltökélten kereste. Az elragadó zenét követve eljutott egy ház elülső szobájába ahol egy idős hölgy, egy igazi mester adott elő hegedűn egy szonátát.

   Abban a pillanatban az öregember rájött tévedésére. Az előző nap hallott szörnyűség sem a hegedű, sem a kisfiú hibája nem volt. Csupán a fiatal embernek még meg kellett tanulnia kezelni hangszerét.

   Az egyszerű emberek bölcsességével a vallást is ehhez hasonlónak találta az öregember. Amikor egy vakbuzgó vallásos emberrel találkozunk, aki viszályt szít hittételeivel, nem helyes a vallást hibáztatni. Csak arról van szó, hogy a tanítványnak meg kell még tanulnia helyesen használnia vallását. Mikor egy igazi szenttel találkozunk, vallásának mesterével, az olyan kiváló alkalom, ami vallástól függetlenül évekig felemelően hat ránk.

   …de itt nem ér még véget az öregember és a hegedű története!

Harmadik nap egy másik sarkán a városnak, az öregember olyan hangot hallott, ami túlszárnyalta még a hegedűművész hölgy játékának szépségét és tisztaságát. Mit gondolsz, mi volt az?

   Csodásabb hang volt az a hegyi folyam zúgásánál, az őszi szél zörgésénél, ahogy átfúj az erdőn, vagy a hegyi madarak énekénél a zivatar után. Még a téli hegyek völgyének esti csöndjénél is gyönyörűbb volt. Mi volt ez a hang, ami az öregember szívét erősebben megdobogtatta, mint bármi azelőtt?

   Egy hatalmas szimfonikus zenekar játszott.

   Az ok, amiért az öregember számára ez volt a legszebb hang a világon az az, hogy a zenekar minden tagja a saját hangszerének mestere volt, és ezen túl megtanultak harmóniában együtt játszani.

   - Talán így van ez a vallással is – gondolta az öreg. – Tanuljuk meg mindannyian a jószívű hitet saját életünk leckéiből. Legyünk mindannyian a szeretet mesterei a saját vallásunkon belül. Majd miután megtanultuk saját vallásunkat, lépjünk tovább és tanuljunk meg együtt játszani, mint egy zenekar tagjai, harmóniában más vallásokkal!

   Az lenne a legcsodálatosabb hang.