Olyan tizenhárom éves lehettem, amikor édesapám elhívott magával és valami olyat mondott, ami megváltoztatta az egész életemet. Csak ketten voltunk a rozsdás furgonjában, London egyik szegényebb negyedének mellékutcájában. Felém fordult és így szólt: „Fiam, bármit is teszel az életedben, egy valamit tudnod kell! Az én ajtóm mindig nyitva áll előtted.”
Csak egy fiatal kamasz voltam akkoriban. Nem értettem igazán, hogy mit akart ezzel mondani, de tudtam, hogy ez valami fontos dolog, ezért megjegyeztem. Három év múlva apám meghalt.
Mikor szerzetesnek álltam észak-kelet Thaiföldön, újra átgondoltam jó atyám szavait. Akkoriban még egy kis szolgálati lakásban laktunk, London szegényebb felén; nem az a hely, ahova megéri ajtót nyitni. Aztán rájöttem, hogy apám nem így értette. A szavaiban, mint egy rongyokba csomagolt ékszer, a szeretet, általam ismert legtisztább formája volt elrejtve: „Fiam, bármit is tegyél életedben, egy valamit tudnod kell! Szívem ajtaja mindig nyitva lesz előtted.”
Édesapám feltétel nélküli szeretetet adott nekem. Kikötések nélkül. A fia voltam és ennyi neki elég volt. Gyönyörű volt. Igaz volt. És komolyan gondolta.
Nagy bátorságra és bölcsességre van szükség ahhoz, hogy valaki ezt mondja, hogy kinyithasd a szíved valaki másnak, bármiféle „ha” nélkül. Talán azt hihetjük, hogy így kihasználnának minket, de tapasztalataim szerint ez nem így működik. Ha ilyenfajta szeretetet kapsz mástól, az olyan, mintha a legdrágább ajándékot kapnád. Kincsként kezeled, vigyázol rá, közel tartod a szívedhez, nehogy elveszítsd.
Még úgy is, hogy csupán részben értettem, amit apám mondott, soha nem mertem volna neki fájdalmat okozni. Ha ezeket a mondatokat másnak is megadod, ha tényleg komolyan gondolod, és a szívedből jönnek, akkor az az ember nem negatív, hanem pozitív irányba fog nőni, hogy felérjen a szeretetedhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése