A féreg és a hőn szeretett ganéjkupaca

   Néhány ember egyszerűen nem akar megszabadulni a bajtól. Ha nincs épp elég problémájuk, amin aggódjanak, akkor bekapcsolják a televíziót, és szappanoperákat bámulnak, hogy kitalált szereplők kitalált problémáival gyötörjék magukat. Sokan ösztönzően gondolnak az idegességre; a szenvedést jó mókának látják. Nem akarnak boldogok lenni, mert túl szorosan kapcsolódnak kötelékeikhez.

   Két szerzetes közeli barát volt, egész életében. Haláluk után egyikük dévaként (mennyei teremtmény) született újjá egy felsőbb világban, míg barátja egy férgeként született újjá egy ganajkupac közepén.

A déva csakhamar hiányolni kezdte öreg barátját és kíváncsi lett, hol születhetett újjá. Nem talált rá barátjára saját, mennyei világában, úgyhogy körülnézett a többi mennyországban is. Ott sem találta barátját. Használva mennyei hatalmát, a déva átkutatta az emberek világát, de ott sem akadt nyomára. Biztosra vette, hogy barátja nem kerülhetett az állatok világába, de a biztonság kedvéért ott is körülnézett. Még ott sem bukkant rá. Szóval ezután a déva átkutatta azoknak a világát, amiket mi csak „csúszó-mászóknak” nevezünk, és nagy meglepetésére itt megtalálta őt, féregként újjászületve, egy undorító, bűzös trágyakupacban!

   A barátság kötelékei olyan erősek, hogy gyakran a halálon túl is megmaradnak. A déva úgy érezte, muszáj megmentenie régi társát egy ilyen szerencsétlen élettől, bármilyen karma vezetett is oda.

  Szóval a déva megjelent a gusztustalan kupac előtt, és rákiáltott:

 - Hé, kukac! Emlékszel rám? Mindketten szerzetesek voltunk előző életünkben, és te voltál a legjobb barátom. Amíg én a leggyönyörűbb mennyei birodalomban születtem újjá, te ebbe a felháborító tehéntrágya-kupacba kerültél. De ne aggódj, magammal vihetlek a mennybe. Gyere, öreg barátom!

 - Na állj meg egy pillanatra! – mondta a féreg – Mi olyan nagyszerű ebben a „mennyei birodalomban”, amiről fecsegsz? Nagyon is jól megvagyok ebben a zamatos, ízes és élvezetes ganéjban, köszönöm szépen.

 - De nem érted – mondta a déva, majd bámulatosan körülírta neki a menny örömeit.

 - Na de van-e odafenn trágya? – kérdezte a féreg, a tárgyára térve.

 - Hát persze, hogy nincs! – horkantott fel megvetően a déva.

 - Hát akkor nem megyek! – válaszolt határozottan a féreg. – Kopj le!

Azzal a kukac befúrta magát a trágyarakás közepébe.

   A déva arra gondolt: ha csak meglátná a féreg a saját szemével, milyen a menny, akkor megértené. Úgyhogy a déva befogta az orrát, és belenyomta finom kezét a visszataszító ganéjba, a kukac után matatva. Meg is találta, s elkezdte kihúzni.

 - Hé! Hagyjál engem békén! – visított a kukac. – Segítség! SEGÍTSÉG! Féregrabló! – és a kicsi csúszós kukac addig tekergett-csavarodott, mígnem kiszabadította magát, és újra elbújt a trágyakupac mélyén.

   A kegyes déva ismét belenyomta ujjait a bűzlő ürülékbe, ráakadt a féregre, és megpróbálta még egyszer kihúzni onnan. Már majdnem sikerült is neki, de mivel a kukac olyan csúszós volt a sikamlós kosztól, és annyira próbált kiszabadulni, másodszor is sikerült megszöknie, s még mélyebbre bújt a kupacba. Száznyolcszor próbálta meg a déva kiszabadítani szerencsétlen férget a borzalmas trágyakupacból, de a kukac annyira kötődött szeretett ganéjkupacához, hogy mindig visszatekergett!

   Végül a dévának vissza kellett mennie a mennybe, otthagyva az ostoba férget „hőn szeretett ganéjkupacában”.

Ezzel ér véget a könyv száznyolc története.

Az ember a négy feleségével

   Egy férfi, aki nagyon sikeres volt életében, négy feleséget tartott. Mikor élete már a végéhez közeledett, ágyához hívatta negyedik feleségét, a legújabbat és legfiatalabbat.

 - Drágám – mondta, a hölgy csodás alakját pásztázva – egy, vagy két napon belül halott leszek. Halálom után magányos lennék nélküled. Velem tartanál?

 - Kizárt! – jelentette ki a dekoratív nő. – Itt kell maradnom. Elmondok érted egy imát a temetéseden, de többet nem tehetek. – Azzal kiviharzott a szobából.

   A hideg elutasítás tőrként hatolt a férj szívébe. Oly sok figyelmet szentelt legfiatalabb feleségének. Olyan büszke volt rá, hogy a fontosabb társasági eseményekre mindig őt vitte magával. Méltóságteljessé tette öregkorára. Meglepte, hogy nem szereti a lány annyira, mint ő viszont.

   Ám még mindig volt három felesége, úgyhogy behívta a harmadikat, akit középkorúként vett el. Oly keményen dolgozott ennek a harmadiknak a kezéért! Mélyen szerette, amiért oly sok örömet szerzett neki. Olyan vonzó nő volt, hogy sok férfiember vágyott rá, de mindig hűséges maradt. Biztonságérzetet adott neki.

 - Kedvesem – szólt hozzá, szorosan megragadva – egy-két napon belül halott leszek. Halálom után magányos leszek nélküled. Velem tartanál?

 - Teljesen lehetetlen! – jelentette ki a csábító fiatal nő, amolyan üzletasszonyi stílusban. – Ki hallott már ilyenről?! Pazar temetést szervezek neked, de utána a fiaiddal maradok.

   Harmadik feleségének jövőbeni hűtlensége lelke velejéig megrázta. Elküldte hát, és második feleségét hívta.

   Második feleségével nőtt fel. Nem volt ugyan olyan vonzó, de mindig számíthatott a segítségére, ha bármilyen baj volt, és felbecsülhetetlen tanácsokkal látta el. Ő volt a legbizalmasabb barátja.

 - Szerelmem – kezdte, magabiztos szemébe nézve – egy-két napon belül halott leszek. A halál után magányos leszek nélküled. Velem tartanál?

 - Sajnálom – válaszolt a nő bocsánatkérően, - de nem mehetek veled. Veled tartok a sírodig, de nem tovább.

   Az öregember összeomlott. Első feleségét hívatta, akit mintha mindig is ismert volna. Az elmúlt években igencsak elhanyagolta őt, főleg miután találkozott kiváló harmadik és csábító negyedik feleségével. De ez a legelső feleség volt az, aki igazán fontos volt számára, csendesen dolgozva a háttérben. Elszégyellte magát, mikor meglátta tépett ruhájában, csont-soványan.

 - Egyetlenem – mondta könyörögve – egy-két nap, és halott leszek. Halálom után magányos lennék nélküled. Velem tartanál?

 - Hát persze, hogy veled megyek – válaszolt egykedvűen. – Mindig veled tartok, egyik életből a másikba.

Az első feleséget Karmának hívták. A második feleség neve Család. A harmadik feleség a Vagyon. És a negyedik feleséget Hírnévnek hívják.

   Kérlek, olvasd el újra a történetet most, hogy már ismered a négy feleséget. Melyik feleséggel a legfontosabb törődni? Melyik tart veled halálod után?

A mexikói halász

   Egy csendes kis mexikói halászfaluban történt, hogy az ott üdülő amerikai a helyi halászt figyelte, ahogy kipakolja a reggeli fogást. Az amerikai, aki egy sikeres professzor volt valamelyik hírneves üzleti iskolában nem tudta megállni, hogy odamenjen hozzá és némi ingyenes tanácsadást nyújtson neki.

  - Hé! – kezdte. – Miért fejezed be ilyen korán?

  - Mert elég halat fogtam már, Senor – válaszolt a szívélyes mexikói, - eleget a családomnak, és még egy kis felesleget is, amit eladhatok. Most megebédelek a feleségemmel, és egy kis délutáni szieszta után a gyermekeimmel fogok játszani. Aztán vacsora után átmegyek az ivóba, és a cimboráimmal gitározunk és felhörpintek egy kis tequilát. Elég ez nekem, Senor.

 - Ide hallgass, barátom – mondta az üzlet professzora. – Ha kinn maradsz a tengeren késő délutánig, könnyedén kétszer ennyi halat foghatnál. Eladod az extrát, félreteszed a pénzt, és fél év vagy talán kilenc hónap múlva vehetsz belőle egy nagyobb és korszerűbb hajót, legénységgel. Akkor már négyszer annyi halat tudsz fogni. Gondolj arra a sok plusz pénzre! Még egy-két éven belül már elég tőkéd lesz, hogy egy második hajót vásárolj. Ha követed ezt az üzleti tervet, hat-hét éven belül egy hatalmas halászflotta büszke tulajdonosa lehetsz. Képzeld csak el! Akkor a központi irodát átköltöztetheted Mexikóvárosba, vagy akár Los Angelesbe is. Három vagy négy los angeles-i év után kiviszed a céget a tőzsdepiacra, és magadnak, mint vezérigazgatónak busás fizetést és komoly járulékokat adhatsz. Még egy pár év elteltével – ezt hallgasd meg! – részvény-visszavásárlási tervezetet indíthatsz el, ami multimilliomossá tesz! Garantált! Elismert szakértő vagyok egy USA-beli üzleti iskolában, tudom, miről beszélek!

   A mexikói halászember figyelmesen végighallgatta az amerikai lendületes mondókáját. Mikor az befejezte, azt kérdezte tőle:

 - Nade Senor, mihez kezdenék én olyan sok millió dollárral?

   Bármily meglepő, az amerikai professzor nem gondolt ennyire előre az üzleti tervvel. Szóval gyorsan kitalálta, mit is csinálhat egy ember dollármilliókkal a zsebében.

 - Amigo! Ezzel a sok zsozsóval, visszavonulhatsz. Igen! Csak semmi meló. Vehetsz egy villát egy ilyen festői halászfaluban, és hozzá egy kis halászcsónakot, amivel kijárhatsz a tengerre reggelente. Minden nap a feleségeddel ebédelhetsz, és utána nyugodtan sziesztázhatsz, gond egy szál se. Délután értékes időt tölthetsz el a gyerekekkel, és vacsora után esténként gitározhatsz a kocsmában, tequilát iszogatva. Ja, azzal a sok pénzzel, öregem, nyugdíjba vonulhatsz és lazíthatsz.

 - De, Professzor Senor, én máris ezt teszem.

Miért hisszük azt, hogy olyan keményen kell dolgoznunk és először meggazdagodnunk az elégedettséghez?

Ami nem a bölcsesség

   Néhány évvel ezelőtt thai szerzetesekről szóló botrányok bukkantak fel a nemzetközi sajtóban. Saját szabályaik szerint szigorú nőtlenségben kell élniük. Amelyik szálhoz én tartozom, ezt még komolyabban kezelik: a papok semmilyen fizikai kontaktusba nem kerülhetnek nőkkel, sem pedig a papnők férfiakkal. A nyilvánosságot kapott esetekben pár szerzetes megszegte ezt a szabályt. Pajkos papok voltak. A sajtó pedig tudta, hogy olvasóikat csak a csintalan papok érdeklik, az unalmas szabálykövetők pedig semmilyen szinten sem.

   Ezen események közepette úgy éreztem, ideje bevallanom saját ügyeimet is. Így hát egy péntek este, perth-i templomunkban, mintegy háromszáz fős hallgatóság előtt, akik közt ott voltak legrégebbi támogatóink is, összeszedtem a bátorságomat, hogy elmondjam az igazságot.

- Be kell vallanom valamit nektek – kezdtem. – Nem könnyű. Jó néhány évvel ezelőtt… - Haboztam.

- Jó néhány évvel ezelőtt – próbáltam folytatni, - életem legboldogabb óráit töltöttem el… - ismét meg kellett állnom.

- Életem legboldogabb óráit éltem át… egy másik férfi feleségének szerető karjaiban. – Kimondtam. Bevallottam.

- Ölelkeztünk. Cirógattuk egymást. Csókoltunk – fejeztem be. Lehorgasztott fejjel bámultam a szőnyeget.

   Hallottam a hangot, amit a megdöbbenéstől hirtelen beszívott levegő ad. Sokan szájuk elé kapták kezüket.

  Némi sugdolózás eljutott a fülemhez: „Jaj ne! Nem, nem lehet, hogy Ácsán Brahm…” Magam előtt láttam sok régi mecénást az ajtó felé távozni, hogy sosem térjenek vissza. Még a világi buddhisták sem kavarnak mások feleségeivel – ez házasságtörés. Felemeltem a fejemet, magabiztosan végignéztem a hallgatóságon, és elmosolyodtam.

- Ez a nő – magyaráztam, mielőtt bárki is kiment volna az ajtón – ez a nő az édesanyám volt. Kisbaba koromban. – A hallgatóságból kitört a megkönnyebbült nevetés.

- Hé, igazat mondtam! – kiabáltam túl a mikrofonban a bömbölést. – Egy másik férfi felesége volt… az apámé. Ölelkeztünk, cirógattuk, arcon csókoltuk egymást. Életem egyik legboldogabb időszaka volt.

   Mikor a nézősereg letörölte arcáról a könnycseppeket és abbahagyta a kuncogást, rámutattam, hogy csaknem mindannyian elítéltek, mégpedig tévesen. Még ha a saját számból hallották, és a mondanivalóm annyira tisztának tűnt, akkor is rögtön hibás következtetésre jutottak. Szerencsére, vagy sokkal inkább mert gondosan kiterveltem, rá tudtam mutatni hibájukra.

- Hány meg hány alkalommal – kérdeztem tőlük – vagyunk kevésbé szerencsések, és vonunk le következtetéseket biztosnak tűnő tények alapján, miközben végzetes hibát követünk el?

  A végletes ítélkezés – „Ez jó, és minden más rossz” – nem bölcsesség.

A probléma megoldása

   Buddhista szerzetesként gyakran kapok meghívást élő rádió-beszélgetésekbe. A minap kicsit elővigyázatosabbnak kellett volna lennem a meghívás elfogadásával kapcsolatban. Már beléptem a stúdióba, mikor kiderült: a műsor „felnőtt” témákról fog szólni, és élőben fogok válaszolgatni betelefonálók kérdéseire – egy szakképzett, neves szexológus társaságában.

  Minden jól alakult, miután sikerült megoldanunk a nevem kiejtésének problémáját (megegyeztünk, hogy inkább csak Mr. Szerzetes leszek aznapra). Nőtlenséget fogadott papként, az intim témák részleteiről kevés ismeretem volt, de a mélyen meghúzódó problémákat könnyedén felismertem. Csakhamar minden bejövő hívást hozzám intéztek, és végül nekem kellett végigdolgoznom a kétórás műsort. Mégis a szexológus kapta a kövér csekket! Amit én kaptam - mivel buddhista pap vagyok - csak… egy tábla csoki volt. A buddhizmus bölcsessége orvosolta ezt is. Nem eheted meg a csekket, de az a csoki nagyon finom volt! Probléma megoldva, nyamm!

   Egy másik betelefonálós műsorban egy férfi a következő kérdést tette fel: „Házas vagyok. Viszonyom van egy másik nővel, a feleségem nem tudja. Jól van ez így?”

   Te mit válaszolnál erre?

  - Ha tényleg helyénvaló lenne – válaszoltam, - nem hívott volna fel.

Sok-sok ember tesz fel hasonló kérdéseket. Tudják, hogy rosszat cselekednek, de remélik, hogy valami „szakember” majd megnyugtatja őket, hogy nincs baj. A legtöbb ember valahol mélyen tudja, mi a helyes – csak nem figyel eléggé belső hangjára.

Döntéshozatal

   Egy megoldással rendelkező probléma döntést igényel. De hogyan hozzuk meg életünk fontos döntéseit?

 Gyakorta megpróbálunk rávenni másokat, hogy ezt megtegyék helyettünk. Így ha valami balul sül el, van kit hibáztatni. Néhány barátom engem is megpróbál cselesen erre kényszeríteni, de nem teszem meg helyettük. Csak annyit teszek, hogy megmutatom nekik, hogyan hozzanak bölcs döntést saját maguk.

    Amikor keresztúthoz érkezünk, és nem vagyunk biztosak, melyik úton haladjunk tovább, akkor üljünk ki oldalra, pihenjünk egy kicsit, és várjunk egy buszra. Hamarosan, általában amikor nem számítunk rá, érkezik egy busz! A menetrend szerinti járatok elejére nagy, vastag betűkkel kiírják, merre tartanak. Ha ez a végállomás megfelel neked, szállj fel! Ha nem, akkor várj. Mindig jön egy másik busz később.

   Magyarán, amikor döntést kell hoznunk, de bizonytalanok vagyunk, szünetet kell tartani és várni. Nemsokára, lehet amikor nem is várnánk, érkezik egy megoldás. Minden megoldás vezet valahová. Ha ez tetszik nekünk, akkor ezt a megoldást választjuk. Ha nem, várunk. Mindig jön egy másik megoldás.

Én így hozom meg a döntéseimet. Összegyűjtöm az információkat, és várok a megoldásra. Mindig jön egy megfelelő, ha elég türelmes vagyok. Általában váratlanul, amikor nem is gondolok a dologra.