Azt mondják, az egyik legnagyobb
félelmet az emberek számára, a közönség előtti beszéd okozza. Nekem rengeteget
kell nyilvánosság előtt beszélnem, templomokban, értekezleteken, esküvőkön,
temetéseken, csevegős rádióműsorokban és még élő televíziós adásban is. Ez mind
a munkám része.
Emlékszem
egy alkalommal, öt perccel azelőtt, hogy előadást kellett volna tartanom,
eluralkodott rajtam a félelem. Nem készültem semmivel; ötletem sem volt, hogy
mit fogok mondani. Nagyjából háromszáz ember ült a teremben, arra várva, hogy
felvillanyozzam őket. Arra szánták az estéjüket, hogy engem prédikálni
halljanak. Azon kezdtem töprengeni: „mi lesz, ha nem jut eszembe semmi
mondanivaló? Mi lesz, ha rosszat szólok? Mi lesz, ha bolondot csinálok
magamból?”
Minden
aggodalom a „mi lesz, ha” gondolattal kezdődik, és valami katasztrofálissal
folytatódik. Próbáltam előrelátni a jövőt, méghozzá borúlátón. Buta voltam.
Tudtam is, hogy bután viselkedek; tudtam, hogy elméletben hogyan kellene
cselekednem, de nem ment. Elragadott a félelem, bajban voltam.
Azon
az éjjelen készültem egy trükkel, amit szerzetes nyelven csak „ügyes módszernek”
hívunk, ami legyőzte a szorongásomat, és azóta is mindig bevált. Úgy döntöttem,
nem számít, hogy a közönségem élvezi e az előadásomat, addig amíg nekem tetszik.
Eldöntöttem, hogy jól fogom magamat érezni.
Most
már bármikor is tartsak beszédet, élvezem. Remekül szórakozok. Vicces
történeteket mesélek, gyakran a saját káromra, és együtt nevetek rajtuk a
hallgatósággal. Szingapúri rádióban élő adásban regéltem el Ácsán Cshá
előrejelzését a jövő pénzneméről. (A szingapúriakat nagyon érdekli a
közgazdaság.)
Ácsán
Cshá megjövendölte, hogy egyszer a világ kifogy a bankjegyekhez szükséges
papírból, és az érmékhez elengedhetetlen fémekből, így az emberiségnek más
eszközt kell találnia a mindennapi ügyletek lebonyolításához. Jóslata szerint, apró
tyúkszar galacsinokat használnak majd pénz helyett. Az emberek tyúkszarral
teletömött zsebekkel járnának. A bankok csordultig lennének bélsárral, a rablók
pedig megpróbálnák ellopni. A gazdagok büszkén gondolnának temérdek
fekáliájukra, a szegények pedig csak álmodozhatnának arról, hogy egyszer talán
megütik a lottón a fosnyereményt. A gazdasági válság során begyűrűzne a
fécesszió, és ezt megsínyli majd a társad alom.
Mi
az alapvető különbség bankjegyek, érmék és a csirkebogyók között? Semmi.
Örömmel
meséltem el ezt a történetet. Csípős kijelentés ez, a mostani kultúránkról. És
vicces, a szingapúri hallgatóság imádta!
Rájöttem,
hogy amint eldöntöd, hogy jól fogod magadat érezni nyilvános beszédeknél,
megnyugszol. Pszichológiailag lehetetlen, hogy egyszerre félj, és jól érezd
magadat. Amikor nyugodt vagyok, az előadásokon az ötletek maguktól ugranak be a
fejembe, majd továbbhaladva a számon távoznak, megspékelve egy kis
ékesszólással. Ráadásul a közönség sem unatkozik, ha azok jópofák.
Egy
tibeti szerzetes egy alkalommal elmesélte mennyire fontos, hogy a hallgatóság
nevessen egy beszéd alatt.
„Ha
egyszer kinyitják a szájukat,” mondta, „akkor bedobhatod rajta a bölcsesség
piruláját!”
Soha
nem készülök a beszédeimre. Ehelyett a szívemet és az elmémet készítem fel. A
tájföldi szerzeteseket arra képzik, hogy soha ne készüljenek rájuk, viszont
bármifajta bejelentés nélkül, akármikor képesek legyenek beszédet tartani.
Magha
Puja ideje volt, ami a második legfontosabb Buddhista fesztivál az évben,
észak-kelet Tájföldön. Ácsán Cshá kolostorában voltam, Wat Nong Pah Pongban,
olyan kétszáz szerzetessel és több ezer világi követővel. Ácsán Cshá nagyon
híres volt; nekem pedig ez volt az ötödik évem a rendben.
Ácsán
Cshá végignézett a szerzetesek sorain. A szemei az enyémhez értek, majd
továbbhaladtak. Halkan sóhajtottam megkönnyebbülve. Aztán visszafordult. Ki
lehet találni, hol állt meg?
„Brahm,”
rendelkezett Ácsán Cshá, „akkor te mondod a szentbeszédet.”
Nincs
menekvés. Nekem kellett megtartanom felkészületlenül az előadást tájnyelven,
egy órán keresztül, a tanárom, szerzetestársaim és több ezer átlagember előtt.
Nem számított, hogy jó volt-e beszéd, vagy sem. Csak az számított, hogy
megcsináltam.
Ácsán
Cshá soha nem mondta, hogy jó volt e vagy sem. Ez volt a lényeg. Egyszer
felkért egy jól képzett nyugati szerzetest, hogy tartsa ő a prédikációt a
közembereknek, akik a szokásos heti szertartásra gyűltek össze a kolostoránál.
Egy óra elteltével a szerzetes már kezdte volna lezárni a beszédét tájul. Ácsán
Cshá megszakította és arra kérte, folytassa még egy órán át. Nem volt könnyű, de
megcsinálta. Amikor már készült, hogy kétórányi tájnyelvű küszködés után
megálljon, Ácsán Cshá egy újabb óra prédikációt rendelt el. Lehetetlen volt. Nyugatiak
alig beszélnek tájul, a végén már csak ismétled önmagadat, újra és újra. A
hallgatóság pedig elunja magát. De nem volt más választás. Három óra után, a
legtöbben már eltűntek, akik pedig még ottmaradtak már csak egymás között
fecsegtek. Még a szúnyogok és a fali gyíkok is
álomba merültek. A harmadik óra végén, Ácsán Cshá még egy órát rendelt! A
nyugati szerzetes engedelmeskedett. Azt mondta, hogy egy ilyen élmény után (a
prédikációja már tényleg véget ért a negyedik órával), amikor ennyire
mélypontra jutsz a hallgatóság figyelmében, soha többé nem fogsz félni a
nyilvános beszédtől.
Így
képzett minket a nagy Ácsán Cshá.
's/volt e/volt-e/g'
VálaszTörlés"Nem számított, hogy jó volt beszéd volt e vagy sem. Csak az számított, hogy megcsináltam."
VálaszTörléstúl sok a volt
Köszi
VálaszTörlésMagha Puja (angol leírás) magyaros átírásban mágha púdzsá
VálaszTörlés