Talán a legdrágább
kő, amit érdemes hamar berakni az előző történetből megismert „üvegünkbe” a
belső boldogság. Ha nincs bennünk boldogság, nem tudunk adni másoknak sem.
Akkor miért rangsorolja hátra olyan sok ember a boldogságot, akár a lista
végére is? (Vagy talán még a végen is túl, ahogy a következő történet mutatja.)
Tizennégy éves
koromban egy londoni középiskolába jártam, és tanultam O-szintű vizsgáimra. (Az
akkori Egyesült Királyságbeli oktatási rendszerben az O-szint egy nemzeti
vizsgasorozat volt, amit 14-16 évesen tettek le a diákok. Ha ez jól sikerült,
két évre rá próbálkozhattak az A-szintű vizsgákkal, ami az egyetemi felvételi
feltétele, leghamarabb 18 éves korban.) Szüleim és tanáraim azt javasolták,
hogy ne focizzak esténként és a hétvégeken – helyette maradjak otthon, hogy
több időm legyen a házi feladatokra. Szépen elmagyarázták, hogy milyen fontosak
az O-szintű vizsgák és hogy ha jól teljesítek, majd boldog leszek.
Megfogadtam a
tanácsukat, és remek eredményt értem el. De annyira azért nem lettem boldog,
mert a sikerem azt jelentette, hogy még két évig még keményebben kell tanulni
az A-vizsgákra. Szüleim és tanáraim azt javasolták, hogy ne menjek szórakozni
esténként és hétvégéken, hagyjam a csudába a lányok és a focilabda kergetését,
és helyette maradjak otthon tanulni. Szépen elmondták, hogy milyen fontosak az
A-vizsgák, és hogy ha jól teljesítek, akkor majd boldog leszek.
Ezúttal is
megfogadtam a tanácsukat, és nagyon jól teljesítettem. Ezúttal sem lettem tőle
boldog. Mert most még három évig a lehető legkeményebben kell tanulnom az
egyetemen a diplomámért. Anyám és tanáraim (apám ekkor már elhunyt) azt
tanácsolták, hogy nagy ívben kerüljem a bárokat és az egyetemi bulikat, és
helyette dolgozzak keményen és sokat a tanulmányaimon. Szépen elmondták, hogy
milyen fontos az egyetemi diploma, és hogy ha jól teljesítek, akkor majd boldog
leszek.
Ezen a ponton
kezdtem gyanút fogni.
Találkoztam néhány idősebb baráttal, akik nagyon keményen
dolgoztak, és megszerezték a diplomát.
Mostanra még keményebben dolgoztak az első munkahelyükön. Megfeszített
erővel dolgoztak, hogy összespóroljanak elegendő pénzt valami fontosra, mondjuk
autóra. Azt mondták:
- Amikor elég pénzem
lesz egy kocsira, akkor majd boldog leszek.
Aztán amikor elég
tőkéjük lett és megvették első autójukat, még mindig nem voltak boldogak. Most
is keményen dolgoztak, hogy vegyenek valami más fontos dolgot, és hogy aztán
majd boldogak legyenek. Vagy a szerelem zűrzavarával küszködtek, keresve életük
párját. Azt mondták nekem:
- Amikor megházasodom
és megállapodok, akkor majd boldog leszek.
Már megházasodva,
még mindig nem voltak boldogak. Még keményebben kellett melózniuk, több
műszakot és állást vállalniuk csak hogy egy kicsi lakás vagy házikó foglalójára
legyen elég pénzük. Azt mondták:
- Amikor megvettük a
saját házunkat, akkor majd boldogak leszünk.
Sajnálatosan, a ház
havi törlesztőjét fizetve még mindig nem voltak boldogak. Sőt, mostanra már
családot szeretnének alapítani. Gyerekeket akartak, akik felébresztik őket
éjszakánként, elnyelik spórolt pénzüket és az aggodalmaikat az egekig vagy azon
túl növelik. Most már kész, még húsz év kell, hogy azt tegyék, amit
szeretnének. Tehát azt mondták nekem:
- Amikor a gyerekek
felnőttek, kirepültek és letelepedtek, akkor majd boldogak leszünk.
Mire a gyerekek
kirepültek, a legtöbb szülő a nyugdíj közelében volt. Szóval folytatták a
boldogság elodázását, hogy keményen dolgozzanak és megtakarítsanak öregkorukra.
Azt mondták:
- Amikor
visszavonulok, akkor majd boldog leszek.
Még mielőtt
nyugdíjba vonultak volna - de utána már biztosan - vallásosak lettek és elkezdtek templomba járni. Feltűnt már neked is, hogy milyen sok sort foglalnak el az
idősek a templomban? Megkérdeztem tőlük, miért pont most járnak templomba. Ezt
válaszolták:
- Mert amikor
meghalok, akkor majd boldog leszek!
Akik úgy élnek, hogy
„amikor ezt meg ezt megkapom, akkor majd boldog leszek”, azoknak a boldogság
csak egy távoli álom marad, a jövőben.
Mint egy
szivárvány, mindig egy-két lépés távolságra, de sohasem lesz elérhető. Sosem
fogják életükben, vagy azután megélni a boldogságot.