Bűnösnek nyilvánítva

Még mielőtt az Apát-lét megtisztelő, de annál megterhelőbb tisztsége a nyakamba zúdult volna, gyakran látogattam el Perth börtöneibe. Gondosan feljegyeztem minden börtönben töltött órámat, hogyha egyszer esetleg bekaszniznának, akkor be tudjam váltani!

         Első börtönlátogatásom alkalmával, meglepett, hogy mennyi rab jött el a meditációról tartott beszédeimre. Az egész terem zsúfolásig volt telve. Nem túlzok, ha azt mondom, a foglyok kilencvenöt százalékát érdekelte a meditáció! Minél hosszabban beszéltem, annál nyugtalanabbá vált a bebörtönzött hallgatóság. Tíz percen belül az egyik elítélt, az egyik legkeményebb maffiózó, feltette a kezét, és megszakította az előadásomat a kérdésével. Kértem, hogy nyugodtan fejtse ki problémáját.

         „Tényleg igaz,” kérdezte „hogy a meditáció segítségével az ember megtanulhat levitálni?”

      Most már leesett, hogy miért is jött el a sok zsivány a beszédemre. Azt tervezték, hogy megtanulnak meditálni és átrepülik a börtönfalakat! Elmagyaráztam, hogy igen, lehetséges, de csak néhány kivételes tehetségű meditátor számára, és nekik is csak több év munkával megy. Következő alkalommal, amikor ellátogattam abba a börtönbe, már csupán 4 rab jelent meg az ülésen.

         Sok-sok év alatt, amíg a sitten tanítottam, sikerült pár bűnözőt jól megismernem. Egy fontos dolog, amire rájöttem, hogy minden gengszter érez bűntudatot azért, amit tett. Azzal kelnek, azzal fekszenek, mélyen a szívükben ott van. Csak azoknak vallják be, akik nagyon közel állnak hozzájuk. Kívül lehet, hogy a dacos, szívtelen arcukat mutatják, de ha a bizalmukba férkőzöl, amikor mint szellemi kalauzukként tekintenek rád, megnyílnak, és beavatnak a fájdalmukba, felfedik előtted bűntudatukat. Segítségül gyakran meséltem nekik a következő esetről: a B-s osztály gyerekeinek történetéről...