A tyúk és a kacsa

Ez az észak-kelet tájföldi tanárom, Ácsán Cshá egyik kedvenc története volt.

         Egy szép nyári estén, vacsora után, egy friss házaspár együtt indult sétára az erdőbe. Remekül érezték magukat, amíg meg nem hallottak egy hangot a távolból: „háp-háp!”

         „Hallod,” mondta a feleség, „ez biztos egy tyúk.”

         „Nem-nem. Ez egy kacsa volt.” javította ki a férj.

         „Nem… Biztos vagyok benne, hogy tyúk.” válaszolt.

         „Lehetetlen. A tyúk azt mondja, hogy „kot-kotkodács”, a kacsa meg azt, hogy „háp-háp!” Ez a kacsa volt, édesem.” felelte az ura, kissé már ingerülten.

         „Háp-háp!” Hallatszott ismét.

         „Na, ugye, hogy a tyúkod csak kacsa,” szólalt meg ismét.

         „Nem egyetlenem, ez csirke volt. Biztos vagyok benne.” bizonygatta, egyhelyben toporogva.

         „Ide figyelj asszony! Ez…egy…kacsa, K-A-C-S-A, réce! Megértetted?” Mondta feldúltan.

         „De tyúk,” ellenkezett.

         „Egy kacsa, hogy az ég áldjon meg, te…”

De szerencsére a következő „háp-háp” megszakította a mondatát, hogy nehogy olyat mondjon, amit nem kellett volna.

A feleségnél már majdnem eltörött a mécses. „De hát tyúk!”

A férj meglátta neje könnybelábadó szemeit, és végre eszébe jutott, hogy miért is vette el. Az arca kisimult, és gyengéden így válaszolt: „Sajnálom drágám. Neked van igazad. Valóban tyúk.”

„Köszönöm egyetlenem.” mondta és megszorította kedvese kezét.

„Háp-háp!” zengett bele az erdő, mialatt továbbfolytatták sétájukat együtt, szerelemben.

A történet lényege, hogy a férj végre ráébredt, hogy nem az a fontos, hogy tyúk volt vagy kacsa. Ami igazán számít, hogy békében együtt legyenek, hogy élvezhessék a nyár esti sétájukat. Hány házasság megy tönkre lényegtelen dolgok miatt? Hány válásnál vágnak egymáshoz „tyúk vagy kacsa” szintű ügyeket?

Ha megértjük ezt a történetet, emlékezni fogunk, mi is az igazán fontos. A házasság fontosabb annál, hogy réce vagy csirke volt. És különben is, hányszor volt már, hogy teljesen száz százalékig biztosak voltunk abban, hogy igazunk van, és később rá kellett jönnünk, hogy mégsem?  Ki tudja? Lehet, hogy tényleg egy génmanipulált csirke volt, ami képes a hápogásra!

(A nemek közötti egyenlőség és a zavartalan szerzeteséletem megőrzése érdekében, minden alkalommal, amikor ezt elmesélem, felcserélem a szereplőket.)