Mi a bölcsesség?

  Még hallgató koromban a nyári vakációim nagy részét a skót felföldön túrázva töltöttem. Gyönyörömet leltem az egyedüllétben, a skót hegyvidékek szépségében és békéjében.

  Egy emlékezetes délután, keskeny ösvényen baktattam az óceán partján, a messzi észak öblei és a hegyvonulatok között. A melengető nap világossága mintha reflektorként emelte volna ki a körülöttem lévő különleges szépséget. A lápvidék bársonyos fűszőnyeg végtelen áramlatába öltözött a friss tavaszi időben; a szirteket a természet katedrálisokká faragta, melyek a kavargó tenger fölött tekintenek a távolba. Az óceán a késő éjszaka mélykék színét kölcsönözte magának, melyben a napsugarak tündérfényként táncoltak és örvénylettek, és kicsiny zöld és barna sziklaszigetek olyannak látszottak, mintha hullámokon lovagoltak volna a párába vesző horizonton. Még a sirályok és a csérek is lassan siklottak-kanyarogtak a levegőben – bizonyára teljes eufóriában. A természet megmutatta legszebbjét a világnak ezen a különösen festői táján, ragyogó tündöklésben.

  Könnyedén ugrándoztam súlyos hátizsákom ellenére. Örömteli lettem, gondtalan, a természet szépsége megindította lelkemet. Megláttam magam előtt egy kicsi autót, mely a szirt mellett kanyargó út szélén parkolt. Azonnal az jutott eszembe, hogy a sofőrt is magával ragadta a természet csodája, s megállt, hogy magába szívja azt. Mikor már olyan közel kerültem hozzá, hogy beláthattam a fekete ablakokon, csalódott és zavarodott lettem. Az autó egyetlen utasa, egy középkorú férfi, újságot olvasott.

   A napilap olyan hatalmas volt, hogy a teljes kilátást leárnyékolta. Óceán, szirtek, szigetek és fűtenger helyett háborút, politikát, botrányt és sportot nézegetett. A papír, bár széles volt, annál vékonyabb. A feketével nyomtatott sivár világon csak pár milliméterrel túl ott terült el a természet szivárványszínekben pompázó, áradó jókedve. A táskámban lapuló ollómra gondoltam, amivel könnyedén kifúrhatnék két lyukat a papírba, hogy a fickó meglássa, mi van a gazdasági oldal mögött. De az egy nagydarab, szőrös skót volt, én meg egy alultáplált, vézna tanuló. Így hát otthagytam, hadd olvasson a világról, amibe én belevetettem magam.

   Elménk gyakran van csurig töltve újságpapír-témákkal: háborúk a kapcsolatainkban, politika a családunkban és a munkahelyünkön, személyes botrányok amik minket is felkavarnak, és nemi vágyaink sportja. Ha képtelenek vagyunk időről-időre letenni ezt az újságot az elménkben, ha ez már ural minket, ha csak erről veszünk tudomást – akkor sosem fogjuk átélni a természet tiszta örömét és békéjét. Így sosem ismerjük meg a bölcsességet.