A mi hagyományaink
szerint a szerzetesek nem fogadhatnak el, birtokolhatnak vagy kezelhetnek
semmilyen pénzösszeget. A nagy szegénységünkkel rontjuk az államgazdasági
statisztikát.
Takarékoskodva
élünk az önként adott, egyszerű ajándékokból, amit világi életű támogatóinktól
kapunk. Ugyanakkor előfordul, hogy valami különleges ajánlatot is kapunk.
Segítettem egy thai
férfin valamilyen személyes problémával kapcsolatban. Hálája jeléül azt mondta:
- Uram, szeretnék
adni magának valamit, személyesen. Mit hozhatok ötszáz bahtért?
Az ilyen felajánlásoknál megszokott módon megnevezte az
összeget is a félreértések elkerülése végett. Mivel nem tudtam hirtelen, hogy
mit akarok és a férfi is sietett, megegyeztünk, hogy holnap visszajön és válaszolok neki.
Mindezek előtt csak
egy boldog pap voltam. Most elkezdtem számba venni, hogy mit akartam. Listát
írtam. És a lista egyre csak bővült. Csakhamar ötszáz baht kevésnek bizonyult.
De olyan nehéz volt bármit is kihúzni a listámról. Kívánságok bukkantak fel a semmiből
és szilárdultak életfontosságú szükségletekké. És tovább hízott a lista. Mostanra
már ötezer baht sem lett volna elég!
Felismerve mi
történik, elhajítottam a listámat. Másnap jótevőmnek megmondtam, hogy adja az
ötszáz bahtot a kolostor építési alapjába, vagy más jótékony célra. Nem akartam
a pénzt. Leginkább csak azt akartam, hogy visszanyerjem azt a ritka
elégedettséget, ami előző nap még az enyém volt. Mikor nem volt pénzem, sem más
módom dolgokat megszerezni, akkor teljesült minden vágyam.
A sóvárgásnak
sosincs vége. Még egy milliárd baht sem elég, vagy egy milliárd dollár sem. De
a vágyaktól való megszabadulás véget vet ennek. Ilyenkor semmit sem kívánsz.
Elégedett vagy azzal, amid van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése