A haragevő démon

Az a baj a dühvel, hogy szeretünk dühösek lenni. Létezik egy vonzó és erőteljes öröm, ami a harag kifejezésével jár. És mi nem szívesen mondunk le arról, amit élvezünk. Azonban a harag veszélyes is lehet, olyan következménnyel bírhat, ami ellensúlyozza az örömöt. Ha rájönnénk a harag következményeire és felfedeznénk a kapcsolatot, nem engednénk elhatalmasodni.

         Történt egyszer egy palotában, egy réges-régi birodalomban, hogy egy démon sétált be, az uralkodó távolléte alatt. A démon végtelenül rusnya volt, iszonytató bűzt árasztott és a szavai olyan gusztustalanok voltak, hogy az őrök és a várnép mind kővé dermedtek a rémülettől. Így a bestia könnyűszerrel keresztülsétálhatott a külső termeken, egyenest a királyi trónteremig, ahol aztán be is ült a trónszékbe. Látva az uralkodói székben trónoló szörnyet, az őrök és a többiek is feleszméletek.

         „Takarodj innét!” kiabálták. „Te nem vagy idevaló! Ha nem hordod el az irhádat azon nyomban, kardjainkkal aprítunk fel darabokra!”

        Erre a pár mérges szóra a démon pár arasszal nagyobbra nőtt, az arca rondább lett, bűze erősödött és a szavai még trágárabbá váltak.

         Lóbálták a kardjaikat, előrántottak tőröket, záporoztak felé a fenyegetések. De minden haragos szótól, vagy dühös tettől, sőt, minden dühös gondolattól, a szörnyeteg egy arasszal nagyobb lett, a kinézete csúnyábbá vált, erősödött a szaga és aljasabb lett a nyelve.

         Az összetűzés már egy ideje folyt, amikor a király visszatért. Látta, hogy a saját trónján egy óriási démon csücsül. Még soha nem látott semmit, ami ennyire visszataszítóan ronda lett volna, még a filmekben sem. A lényből áradó bűztől még a légylárvák is rosszul lettek volna. A szövege pedig olyan durva volt, hogy azt bármelyik munkásnegyedbéli, szombaton is teltházas, késdobáló kocsma megirigyelhette volna.

         De a király bölcs volt. Ezért volt ő a király: tudta, hogy mitévő legyen.

         „Üdvözlet,” mondta kedvesen az uralkodó. „Üdvözöllek a palotámban. Ugye megkínáltak már valami itallal? Ettél már?”

         Ettől a néhány kedves gesztustól, a szörnyeteg pár arasszal összement, már nem volt olyan csúnya, büdös és ellenséges.

         A szolgálók gyorsan vették a lapot. Az egyik megkérdezte a démont, hogy kér-e egy csésze teát. „Van Dardzsiling tea, angol reggeli tea és Earl Grey. Vagy inkább borsmentát szeretnél? Jót tesz az egészségednek. Kávét, esetleg egy Monstert?” Egy másik pizzát rendelt - XXL méretűt egy ekkora démonnak - amíg a többiek szendvicseket készítettek: pokolbászosat természetesen. Egy katona megmasszírozta a szörny csülkeit, a másik a nyaka tájékát. „Mmmm! Ez jól esett,” gondolta a démon.

         Minden kedves szóra, tettre vagy gondolatra, a démon még kisebb lett, kevésbé volt csúnya, büdös és ellenséges. Mielőtt a pizza futár megérkezett volna szállítmányával, a szörny már visszazsugorodott arra a méretére, amivel először ült fel a trónszékre. De nem hagytak fel a kedvességgel. Rövidre rá a démon már olyan kicsi volt, hogy alig lehetett látni. Ezután még egyszer kedveskedtek neki, és teljesen eltűnt.

         Az ilyen szörnyetegeket hívjuk „haragevő démonoknak”.

A párod néha maga is „haragevő démonná” válhat. Megharagszol rájuk és csak rosszabbodnak – még rondábbak, még büdösebbek lesznek és még gorombább lesz a beszédük. A probléma minden alkalommal, egy ujjnyival nagyobb lesz, amikor dühös vagy rájuk, akár csak gondolatban is. Most már talán látod, hogy hol hibázol és rájössz, mit kell tenned.

         A fájdalom egy másik „haragevő démon”. Ha dühösen gondoljuk, „Fájdalom! Takarodj innét! Nem vagy idevaló!”, egy arasszal növekedik és tovább rosszabbodik. Nehéz dolog kedvesnek lenni egy olyan ronda és ellenséges dologgal, mint a fájdalom, de lesznek olyan esetek az életünkben, amikor nem marad más lehetőségünk. Ahogy a fogfájásomról szóló történetben is írtam, a 49-51-ik oldalon, ha beengedjük a fájdalmat, őszintén, szívből, az zsugorodik, kevesebb gondot okoz, és néha teljesen el is tűnik.

         Néhány rákos betegség maga is „haragevő démon”, csúf, visszataszító szörnyetegek ülnek a testünkben, a saját „trónunkon”. Természetes, hogy azt mondjuk „Takarodj innét! Nem vagy idevaló!” De amikor már minden más csődöt mond, vagy talán még korábban is, mondhatnánk nekik, hogy „Üdvözöllek.” Sokuk a stressztől nő – ezért is „haragevő démonok”. Az ehhez hasonló rákos megbetegedések pozitívan válaszolnak, amikor a „Palota Királya” bátran így szól hozzájuk: „Rák, szívem ajtaja teljesen nyitva áll számodra, bármit is tegyél. Gyere be!”