Oké srácok, elég volt! Én leléptem!

A harag egy másik következménye, amit célszerű fejben tartanunk, az, hogy tönkreteszi a kapcsolatainkat és elválaszt minket a barátainktól. Mitől van az, hogy annyi együtt töltött boldog év után, ha a társunk egy olyan hibát követ el, ami nagyon fájdalmas a számunkra, az olyan dühössé tehet minket, hogy akár örökre is megszakadhat a kapcsolatunk? A sok gyönyörű pillanat, amit közösen átéltünk (a 998 jó tégla) semmit nem számít.  Csak azt az egy borzasztó tévedést látjuk (a két rossz téglát) és az egészet lerombolnánk. Ez nem igazságos. De ha te magányos akarsz lenni, haragudj sokat.

         Ismertem egy fiatal kanadai házaspárt, akiknek lejárt a munkaszerződésük Perth-ben. Miközben hazaútjukat tervezték Torontóba, az a leleményes ötletük támadt, hogy hajóval utazzanak Kanadába.

Azt tervezték, hogy vesznek egy kisebb jachtot, aztán egy másik házaspárral közösen áthajózzák a Csendes-óceánt Vancouverig. Ott eladják a lélekvesztőjüket, visszakapják az árát, és ezzel meg is van az előleg az új otthonukra. Ez nem csak pénzügyileg tűnt jó ötletnek, de egy életre szóló élményt is jelentett a két fiatal pár számára.

         Mikor biztonságban megérkeztek Kanadába, küldtek egy levelet a kolostoromba, amiben megírták nagyszerű útjukat. Külön hangsúlyt fektettek egy eseményre, ami megmutatta, hogy milyen bolondok is lehetünk, amikor dühösek vagyunk, és azt, hogy a haragot miért is kell eloszlatni.

         Útjuk közepén, valahol a Csendes-óceánon, sok-sok kilométerre a legközelebbi szárazföldtől, a hajómotor leállt. A két férfi átöltözött munkásruhába és lementek a kis motortérbe, hogy megpróbálják megjavítani. A hölgyek a fedélzeten ültek, napfürdőztek és magazinokat olvastak.

A motortér forró volt és kifejezetten szűk. A fiúknak úgy tűnt, mintha a motor szándékosan nem akarna megjavulni. Az óriási acél anyák nem fordultak a csavarkulccsal, az apró, de létfontosságú csavarok kicsúsztak és beestek a legelérhetetlenebb, olajos résekbe, a lékek pedig csak nem hagyták abba a szivárgást. A frusztráció ingerültséggé nőtt, először a motor volt a gond, aztán már egymás is. Az ingerültség gyorsan átment haragba. A harag pedig dühöngésben fakadt ki. Egyiküknek elege lett. Földhöz vágta villáskulcsát és azt kiabálta, „Oké! Elég volt! Én leléptem!”

A harag okozta őrültség akkora volt, hogy a férfi visszament fülkéjébe, lecsutakolt, ruhát cserélt és összepakolta a holmiját. Aztán megjelent a fedélzeten még mindig magában füstölögve, a legjobb kabátjában, mindkét kezében a csomagjaival. A két hölgy azt mesélte, majdnem leestek a hajóról, annyira nevettek. A szegény férfi körülnézett és látta, hogy mindenhol, ameddig csak a szem ellát, minden irányban csak az óceán van. Nem volt hova menni.

         Szegény ember nagyon bután érezte magát; el is pirult szégyenében.

Megfordult és visszament a kabinjába. Aztán kicsomagolt, átvette a ruháit, és visszatért a motortérbe, hogy segítsen. Muszáj volt neki. Nem volt máshova menni.