Hogyan legyünk VIP személyek

Kolostorunk alapításának első évében, meg kellett tanulnom építkezni. Az első komolyabb épület egy hatos WC és hatos zuhany, valamint kézmosó blokk volt, amihez meg kellett tanulnom a vízvezeték szerelést. Hogy kitanulhassam a szakmát, elvittem a terveket egy szerelvényboltba, a pénztár mellé helyeztem őket és azt kiáltottam, „Segítség!”

         Komoly megrendelés volt, így a pult mögött álló fiatalember, Fred, nem bánta, hogy kicsivel több időt kell velem foglalkoznia, amíg elmeséli, hogy milyen részekre van szükség, miért is van rájuk szükség és hogyan is kell őket összelegózni. Végül, sok türelemmel, józan paraszti ésszel és Fred tanácsaival, a szennyvízhálózat elkészült. A helyi tanács egészségügyi ellenőre eljött, végzett néhány szigorú tesztet, amiken a rendszer átment. Ez nagyon fellelkesített.

         Pár nap múlva megjött a számla a vízvezeték alkatrészekről. Kértem egy csekket a kincstárnokunktól, és elküldtem egy köszönőlevéllel egybekötve, külön kiemelve Fredet, amiért nem hagyott ott csapot-papot, és így segített nekünk elindítani a kolostorunkat.

         Akkor még nem gondoltam, hogy egy ekkora szerelvényekkel foglalkozó cég, aminek annyi vállalata van elszórva Perh-ben, külön számlázási osztállyal is rendelkezik. Az üzenetemet felbontotta és elolvasta a részlegen egy ügyintéző, akit úgy megdöbbentett a dicsérő levél, hogy azonnal az osztályvezetőhöz vitte. Általában, ha a számlázásiak a csekk mellé üzenetet kapnak, az valamilyen reklamáció. Az osztály vezetője szintén megdöbbent, és a levelet egyenesen a vállalat igazgatójának továbbította. A nagyfőnök elolvasta és annyira megörült, hogy felvette az asztalán lévő telefont, felhívta Fredet üzletláncuk valamelyik pénztárban és beszélt neki a mahagóni asztallapján fekvő levelemről.

„Pont ilyen hozzáállásra van szükségünk a vállalatnál, Fred. Foglalkozni a vevővel! Ezzel jutunk előbbre.”

„Igen, uram.”

„Remek munkát végeztél, Fred.”

„Igen, uram.”

„Bárcsak több olyan alkalmazottunk lehetne, mint te.”

„Igen, uram.”

„Mennyi most a havi fizetésed? Talán felemelhetnénk?”

„IGEN, URAM!”

„Remek volt, Fred!”

„Köszönöm, uram.”

Ahogy ez megesett, két vagy három órával rá visszamentem a szerelvényboltba, hogy kicseréljek egy alkatrészt, ami egy másik munkához kellett. Két nagy, ausztrál vízvezeték szerelő várt a sorára előttem, akkora vállakkal, mint egy kettes szekrény. De Fred észrevett.

„Brahm!” mondta nagy vigyorral, „Gyere ide.”

VIP bánásmódban részesültem. Bevittek hátulra, ahova a vendégeknek tilos belépniük, hogy kiválasszam a cserealkatrészt, amire szükségem volt. Fred pénztáros társa mesélt nekem egy nem rég kapott telefonról, az igazgatótól.

Megtaláltam a részt, amit kerestem. Nagyobb és sokkal drágább is volt, mint az alkatrész, amire be akartam cserélni.

„Mennyivel jövünk neked?” kérdeztem. „Mennyi a különbség?”

Fülig érő mosollyal, Fred így válaszolt, „Brahm, neked nincs semmi különbség!”

A dicséret tehát anyagilag is kifizetődő.