A kétujjas mosoly

Dicsérettel pénzt takaríthatunk meg, javítja kapcsolatainkat, és boldogsággá tesz. Jó lenne, ha gyakoribbá válna.

         Az ember, akit a legnehezebben dicsérünk meg, saját magunk vagyunk. Nevelésem miatt én abban a hitben éltem, hogy aki önmagát dicséri, az nagyképűvé válik. Ez nem igaz. Csak nagyszívűek lesznek. Saját jó tulajdonságaink dicséretével, pozitívan erősítjük meg őket.

         Mikor még tanuló voltam, az első meditációs tanárom ellátott pár jó tanáccsal. Azzal kezdte, hogy megkérdezett, mi az első dolog, amit reggel teszek, miután kibújok az ágyból.

         „Bemegyek a fürdőszobába,” mondtam.

         „Van tükör a fürdőszobádban?” érdeklődött.

         „Persze.”

         „Remek,” mondta. „Akkor most minden reggel, még azelőtt, hogy megmosnád a fogadat, azt szeretném, ha belenéznél abba a tükörbe és mosolyognál magadra.”

         „De uram!” kezdtem ellenkezni. „Én egy diák vagyok. Néha nagyon későn fekszem le aludni, és néha úgy kelek, hogy nem vagyok túl jó formában. Vannak reggelek, amikor attól is félnék, hogy a tükörbe nézzek, nemhogy még vigyorogjak is!”

         Nevetett, a szemembe nézett és így szólt, „ha nem tudsz természetesen mosolyogni, akkor mozdítsd meg a két mutatóujjadat, tedd őket a szád két sarkára, és húzd őket felfelé. Így ni.” És megmutatta.

         Nevetségesen nézett ki. Kivonszoltam magamat az ágyból, és betámolyogtam a fürdőbe. Néztem magamat a tükörben. „Urrgh!” Nem voltam valami szép látvány. A természetes mosoly nem ment. Így a két mutatóujjamat a szám két széléhez nyomtam és felhúztam őket. Aztán észrevettem ezt a bolond, fiatal iskolást, aki pofákat vág a tükörben, és nem bírtam visszatartani a grimaszolást. Amikor már természetes volt a mosolyom, egy diákot láttam, aki rám mosolyog. Így még jobban kezdtem mosolyogni. A férfi a tükörben ugyanúgy. Pár perc múlva, már egymáson nevettünk.

         Folytattam ezt a gyakorlatot, minden felkelésnél, két éven keresztül. Minden reggel, független attól, hogy hogyan éreztem magamat, amikor kikeltem az ágyból, röviddel rá, nevetni kezdtem a tükörképemen, általában a két ujjam segítségével. Az emberek azt mondják, manapság sokat mosolygok. Talán a szám körüli arcizmaim beragadhattak ebben a helyzetben.

         Kipróbálhatjuk a kétujjas trükköt a nap bármely pontjában. Külön hasznos lehet, ha megbetegedtünk, amikor betelik nálunk a pohár, vagy ha egyenesen depressziósok vagyunk. A nevetés bizonyítottan endorphinokat enged a véráramba, ami erősíti immunrendszerünket és boldognak érezzük tőle magunkat.

         Segít nekünk észrevenni a 998 jó téglát a falunkban, és nem csak a két rosszat. Nevetéskor pedig gyönyörűen nézünk ki! Ezért is hívom néha a Perth-i, Buddhista templomunkat „Ácsán Brahm Szépségszalonjának”.