Mikor még tanár voltam, felfigyeltem a harmincfős osztályomban egy diákra,
aki legutolsóként végzett az év végi témazáró dolgozaton. Látszott, hogy teljesítménye
nagyon letörte, így félrehívtam.
Azt mondtam neki:
„Valakinek mindig muszáj, hogy harmincadik legyen, egy harmincfős osztályban.
Idén, úgy esett, hogy te voltál az, aki hősiesen feláldozta magát, hogy egyik
barátodnak se kelljen szégyenkeznie, amiért leghátul végzett. Ez nagyon kedves
tőled, ez egy rendkívül kegyes cselekedet volt, kitűntetést érdemelnél!”
Mindketten tudtuk, hogy
amit mondtam, nevetséges volt, de elmosolyodott. Már nem úgy kezelte a dolgot,
mintha vége lett volna a világnak.
Sokkal jobban teljesített a
következő évben, amikor már más volt a soros, hogy meghozza a hősies áldozatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése