- Ott van Ácsán Brahm? – vakkantotta a mérges telefonáló.
- Sajnálom – válaszolt a jámbor ázsiai hölgy, aki felvette a
telefont. – A szobájában pihen. Kérem, hívjon újra harminc perc múlva.
- Grr! Addigra meghal – morogta a telefonáló, majd
lecsapta a kagylót.
Mikor kijöttem a szobámból jó húsz perccel ezután, az idős
ázsiai hölgy még mindig falfehér arccal, remegve ült a székén. Sokan voltak
körülötte, próbálván kiszedni belőle, mi a baj, de sokkos állapotában nem
tudott megszólalni sem. De mikor én kezdtem szólongatni, végül kibökte:
- Valaki jön, hogy megöljön!
Egy fiatal ausztrál
férfinak adtam tanácsokat azóta, hogy először diagnosztizálták HIV-pozitívnak.
Meditációt és buddhista gondolkodásmódot tanítottam neki, hogy könnyebben
birkózzon meg a helyzetével. Mostanra már közel járt a halálhoz. Épp előző nap
látogattam meg személyesen, és a partnere telefonhívását vártam bármely
pillanatban. Így hamar kitaláltam, mire is gondolt a telefonáló. Nem én vagyok
az, aki halott lesz fél óra múlva, hanem az AIDS-es fiatalember.
Otthonához siettem.
Éppen időben érkeztem, még halála előtt. Szerencsére volt időm még a központban
gyorsan elmagyarázni a félreértést az idős ázsiai hölgynek, mielőtt ő is
belehalt volna a megrázkódtatásba!
Milyen gyakran van,
hogy amit mondunk, és amit hallunk nem ugyanaz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése