Egy egyetemi hallgató felkereste egyik szerzetesünket. A
leányzó másnap egy fontos vizsgára volt hivatalos, és azt kérte a szerzetestől,
hogy mondjon el néhány imát és mantrát a szerencséje érdekében. A pap
kedvesen eleget tett a kérésnek, gondolván, így ad egy kis plusz önbizalmat a
lánynak. Teljesen ingyen tette, nem adott semmi adományt a lány.
Sosem láttuk viszont. De barátaitól visszahallottam,
hogy azt hajtogatja mindenkinek, milyen bénák a szerzeteseink; hogy még imát
sem tudnak rendesen mondani. Bebukta a vizsgáját.
Barátai azt is elmondták, azért bukott, mert alig-alig tanul
valamit is. Party-arc volt. Abban reménykedett, hogy az egyetem „kevésbé
fontos”, tanulmányokkal foglalkozó részét majd elintézik a szerzetesek.
Bár elégedettséggel tölthet el minket, hogy másokat
hibáztassunk életünk kedvezőtlen fordulataiért, ez ritkán oldja meg a
problémát.
Egy fickónak viszketett a feneke.
Meg is vakarta a fejét helyette.
Miért nem múlik? Nem értette.
Így írta le Ácsán Cshá azt, amikor másokra kenjük a
dolgokat: mintha a feneked viszketne, de a fejedet vakargatnád.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése