Sodródni az árral

Egy bölcs szerzetes, akit évek óta ismerek, öreg barátjával túrázott az érintetlen vadonban. Egy forró, késői délután egy káprázatos partszakaszra bukkantak. Annak ellenére, hogy a szerzetesek szabályai tiltják a szórakozás céljából való fürdőzést, a kék víz szinte hívogatta, hogy lehűtse magát a hosszú gyaloglás után, úgyhogy levetkőzött és begázolt a tengerbe.

Fiatalabb korában, világi életében, igen jó úszó volt. De most, hosszú ideje szerzetesként, jó pár éve már, hogy úszott volna. Csupán pár perces pancsolás után elkapta egy erős dagály-szerű áramlat, ami elkezdte a nyílt víz felé sodorni. Később megtudta, hogy ez egy nagyon veszélyes partszakasz volt a vad áramlatok miatt.

Először a szerzetes megpróbált szembe menni a sodrással. Azonban hamar rájött, hogy nem fogja bírni erővel. Korábbi ismeretei ekkor jöttek segítségére. Megnyugodott, elengedte a testét, és hagyta magát sodródni az áramlattal.

Nagyszerű bátorságra vall, hogy meg tudott nyugodni egy ilyen helyzetben, amikor a partvonal egyre távolabb és távolabb került.

A szárazföldtől sok száz méterre volt már, mikor az áramlat lecsendesült. Csak ekkor kezdett el visszaúszni a part felé.

Elmondása szerint a visszaút minden csöppnyi energiáját felemésztette. Borzalmasan kimerülve ért partot. Biztos volt benne, hogy ha megpróbál harcolni az árral, akkor az győzött volna. Ugyanígy kisodródott volna a tengerre, de oly kevés megmaradt erővel, amivel nem lett volna képes visszajutni. Ha nem engedett volna a sodrásnak, biztos volt benne, hogy megfullad.

Az ilyen anekdoták demonstrálják, hogy a bölcselet, miszerint „Amikor nincs mit tenni, ne csinálj semmit” nem csupán egy jól csengő gondolat. Hovatovább életmentő tanács lehet. Amikor az ár erősebb nálad, akkor kell vele menned. Amikor hatékonyan lehet cselekedni, attól a pillanattól kell erőfeszítést tenni.