Van egy régi buddhista történet arról, hogyan cselekedjünk élet-halál helyzetekben.
Egy férfit tigris üldözött keresztül a dzsungelen. A tigrisek gyorsabban futnak az embernél, és előszeretettel fogyasztják is azokat. Ez itt, a férfi balszerencséjére, igen éhes volt.
Már majdnem utolérte a férfit, de ekkor meglátott egy kutat az út mentén. Kétségbeesettségében afelé ugrott. Már nem volt visszaút, mikor meglátta, hogy mekkorát hibázott. A kút kiszáradt, és az alján jól láthatóan egy hatalmas fekete kígyó tekergőzött.
Ösztönösen kinyújtotta kezét a kút fala irányába, ahol még meg tudott kapaszkodni egy kiálló gyökérben, megállítva zuhanását. Mire feleszmélt, a kígyó már támadásba lendült; testét teljesen kinyújtva próbálta megharapni a férfi lábát, de hajszál híján nem sikerült elérnie azt. Felnézve látta, hogy a tigris gyökérbe kapaszkodó keze után kapkod a mancsával, de épp hogy az sem tudta elérni. Szörnyű helyzetét elemezgette, mikor észrevett két egeret: egy fehéret és egy feketét, amint kibújnak egy apró lyukból, hogy a gyökeret kezdjék rágcsálni.
Ahogy a tigris nyújtózkodott, hogy elérje áldozatát, hátsó lábaival megrázott egy vékony fát, aminek egyik ága a kút fölött nyúlott, s rajta egy méhkas függött. Méz kezdett csurogni belőle a kútba. A férfi kinyújtotta nyelvét, és megízlelte. „Mmmm! Ez aztán finom!” gondolta magában elmosolyodva.
Az eredeti elbeszélés szerint a történet itt véget ér. Éppen ettől lesz olyan életszerű. Az életnek, mint azoknak a fránya szappanoperáknak, sosincs lezárt befejezése. Az élet állandóan teljesedik ki.
Mindemellett gyakran van úgy életünkben, mintha egy éhes tigris és egy nagy fekete kígyó közé szorultunk volna; halál és valami még rosszabb közé, minden nappallal és éjszakával (a két egér) egyre kevesebb és kevesebb kapaszkodóval. Még ilyen szörnyű helyzetekben is, valahonnan csorog egy kis méz! Ha bölcsek vagyunk, kinyújtjuk a nyelvünket és megízleljük azt a mézet. Miért ne? Amikor nincs mit tenni, ne csinálj semmit, és élvezd kicsit az élet mézét.
Mint mondtam, hagyományosan itt véget ér a történet. Én azonban hallgatóságomnak általában elmondom az igazi befejezést is, hogy kihangsúlyozzam a lényeget. Íme hát:
Ahogy a férfi élvezte a mézet, az egerek egyre csócsálták a gyökeret, a nagy fekete kígyó mind magasabbra nyújtózott, és a tigris egyre mélyebbre nyúlt, már majdnem elérve a fickó kezét.... A tigris elszámította magát! Belebukfencezett a kútba, lezuhant a férfi mellett, halálra zúzva magát és a kígyót is a kút alján…
Hát, végül is lehetséges, nem? Gyakran történnek váratlan dolgok, ilyen az életünk! Szóval, miért ne élveznénk a méz ízét még a leginkább kilátástalan helyzetekben is? A jövő bizonytalan. Sose tudhatjuk biztosan, mi fog következni a következő percben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése