A baj csak az, hogy
a papi köntösünk köntösnek is néz ki.
Egy vasárnap délután Perth egyik elővárosában a kolostor
teherautóját pakoltam az építkezéshez szükséges dolgokkal. Egy tizenhárom
körüli ausztrál lány jött elő egy közeli házból, hogy beszéljen velem. Sosem
látott azelőtt buddhista papot. Előttem állva, kezeivel a csípőjén végigmért,
majd tömény undorral megszólalt:
- Úgy öltözöl, mint
egy lány! Tisztára beteges! Fúj!
Annyira magánkívül volt, hogy felnevettem. Eszembe is jutott tanárom, Ácsán Cshá, amint tanácsot
ad tanítványainak, miként kezeljék a sértéseket: „Ha valaki kutyának hív, ne
légy mérges. Csak nézd meg a hátsódat. Ha nem látsz farkat, akkor nyilván nem vagy kutya. Probléma letudva.”
Néha dicséretet is
kapok azért, mikor nyilvános helyen hordom a taláromat.
Dolgom volt a városban. Sofőröm (a papok nem vezethetnek) a
kolostori autót egy többszintes parkolóházban tette le. Kijelentette, hogy
muszáj vécére mennie, de mivel a parkoló mosdóit koszosnak gondolta, egy közeli
mozit kívánt igénybe venni erre a célra. Szóval, ahogy sofőröm a természet hívó
szavának engedelmeskedve beszaladt a moziba, én kint vártam a forgalmas utcán.
Egy fiatalember közelített
hozzám, kedvesen mosolygott, és megkérdezte, meg tudnám e mondani az időt. A
magamfajta papok nagyon ártatlanok. Életem nagy részét kolostorban töltöttem.
Ezen felül, mivel a szerzetesek nem hordanak karórát, udvariasan elnézését
kértem, amiért nem tudom az időt. Összeráncolta szemöldökét, és odébb állt.
Még csak pár
lépésre járt, mikor végre beugrott, mit akart mondani a pasas. A „Tudod, mennyi
az idő?” talán a világ legrégebbi ismerkedős szövege. Később tudtam meg, hogy
azon az utcán hagytak kint, ami Perth legismertebb találkahelye – melegeknek!
A meleg fickó
megfordult, hogy ismét szemügyre vegyen, majd a legjobb Mae West-et utánzó
hangján (amerikai színésznő az 1930-as évekből) így szólt:
- Hjajj! De azért
nagyon csinosan nézel ki abban a ruciban!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése