És akkor majd boldog leszek


   Talán a legdrágább kő, amit érdemes hamar berakni az előző történetből megismert „üvegünkbe” a belső boldogság. Ha nincs bennünk boldogság, nem tudunk adni másoknak sem. Akkor miért rangsorolja hátra olyan sok ember a boldogságot, akár a lista végére is? (Vagy talán még a végen is túl, ahogy a következő történet mutatja.)

   Tizennégy éves koromban egy londoni középiskolába jártam, és tanultam O-szintű vizsgáimra. (Az akkori Egyesült Királyságbeli oktatási rendszerben az O-szint egy nemzeti vizsgasorozat volt, amit 14-16 évesen tettek le a diákok. Ha ez jól sikerült, két évre rá próbálkozhattak az A-szintű vizsgákkal, ami az egyetemi felvételi feltétele, leghamarabb 18 éves korban.) Szüleim és tanáraim azt javasolták, hogy ne focizzak esténként és a hétvégeken – helyette maradjak otthon, hogy több időm legyen a házi feladatokra. Szépen elmagyarázták, hogy milyen fontosak az O-szintű vizsgák és hogy ha jól teljesítek, majd boldog leszek.
   Megfogadtam a tanácsukat, és remek eredményt értem el. De annyira azért nem lettem boldog, mert a sikerem azt jelentette, hogy még két évig még keményebben kell tanulni az A-vizsgákra. Szüleim és tanáraim azt javasolták, hogy ne menjek szórakozni esténként és hétvégéken, hagyjam a csudába a lányok és a focilabda kergetését, és helyette maradjak otthon tanulni. Szépen elmondták, hogy milyen fontosak az A-vizsgák, és hogy ha jól teljesítek, akkor majd boldog leszek.
   Ezúttal is megfogadtam a tanácsukat, és nagyon jól teljesítettem. Ezúttal sem lettem tőle boldog. Mert most még három évig a lehető legkeményebben kell tanulnom az egyetemen a diplomámért. Anyám és tanáraim (apám ekkor már elhunyt) azt tanácsolták, hogy nagy ívben kerüljem a bárokat és az egyetemi bulikat, és helyette dolgozzak keményen és sokat a tanulmányaimon. Szépen elmondták, hogy milyen fontos az egyetemi diploma, és hogy ha jól teljesítek, akkor majd boldog leszek.
   Ezen a ponton kezdtem gyanút fogni.
Találkoztam néhány idősebb baráttal, akik nagyon keményen dolgoztak, és megszerezték a diplomát.  Mostanra még keményebben dolgoztak az első munkahelyükön. Megfeszített erővel dolgoztak, hogy összespóroljanak elegendő pénzt valami fontosra, mondjuk autóra. Azt mondták:
 - Amikor elég pénzem lesz egy kocsira, akkor majd boldog leszek.
   Aztán amikor elég tőkéjük lett és megvették első autójukat, még mindig nem voltak boldogak. Most is keményen dolgoztak, hogy vegyenek valami más fontos dolgot, és hogy aztán majd boldogak legyenek. Vagy a szerelem zűrzavarával küszködtek, keresve életük párját. Azt mondták nekem:
 - Amikor megházasodom és megállapodok, akkor majd boldog leszek.
   Már megházasodva, még mindig nem voltak boldogak. Még keményebben kellett melózniuk, több műszakot és állást vállalniuk csak hogy egy kicsi lakás vagy házikó foglalójára legyen elég pénzük. Azt mondták:
 - Amikor megvettük a saját házunkat, akkor majd boldogak leszünk.
   Sajnálatosan, a ház havi törlesztőjét fizetve még mindig nem voltak boldogak. Sőt, mostanra már családot szeretnének alapítani. Gyerekeket akartak, akik felébresztik őket éjszakánként, elnyelik spórolt pénzüket és az aggodalmaikat az egekig vagy azon túl növelik. Most már kész, még húsz év kell, hogy azt tegyék, amit szeretnének. Tehát azt mondták nekem:
 - Amikor a gyerekek felnőttek, kirepültek és letelepedtek, akkor majd boldogak leszünk.
   Mire a gyerekek kirepültek, a legtöbb szülő a nyugdíj közelében volt. Szóval folytatták a boldogság elodázását, hogy keményen dolgozzanak és megtakarítsanak öregkorukra. Azt mondták:
 - Amikor visszavonulok, akkor majd boldog leszek.
   Még mielőtt nyugdíjba vonultak volna - de utána már biztosan - vallásosak lettek és elkezdtek templomba járni. Feltűnt már neked is, hogy milyen sok sort foglalnak el az idősek a templomban? Megkérdeztem tőlük, miért pont most járnak templomba. Ezt válaszolták:
 - Mert amikor meghalok, akkor majd boldog leszek!
   Akik úgy élnek, hogy „amikor ezt meg ezt megkapom, akkor majd boldog leszek”, azoknak a boldogság csak egy távoli álom marad, a jövőben.
   Mint egy szivárvány, mindig egy-két lépés távolságra, de sohasem lesz elérhető. Sosem fogják életükben, vagy azután megélni a boldogságot.
Brahm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése