Mikor én megvilágosodtam

   Negyedik évemben thaiföldi szerzetes-létem elején, hosszasan és keményen gyakoroltam egy mindentől távol eső erdei kolostorban, az északkeleti országrészben. Egy késő este a meghosszabbított sétáló meditáció során elmém kivételesen tisztává vált. Mély meglátások törtek elő, mint a zúgó hegyi vízesés. Könnyedén megértettem bonyolult misztériumokat, melyekhez korábban hozzá se tudtam szagolni. És akkor jött Az Érzés. Elsöpört. Ez volt az. Megvilágosodtam!

   Az üdvözültség semmihez sem volt fogható. Olyan sok boldogság volt bennem, mégis minden békés volt. Nagyon sokáig meditáltam még, és csak annyi keveset aludtam, hogy felkeljek még meditálni a nagy csarnokban, jóval a hajnali hármas harang előtt. Általában hajnal háromkor, a forró és párás thai erdőben tompasággal és álmossággal küszködtem. De nem ezen a reggelen! Testem erőlködés nélkül egyenesedett ki, a tudatom pengeéles volt, figyelmemet könnyedén összpontosítottam. Oly csodás volt megvilágosodottnak lenn!

   Ugyanennyi csalódottsággal töltött el, mikor kiderült, hogy nem tart sokáig.

   Azokban a napokban Északkelet-Thaiföldön az étel undorító volt. Először is volt, hogy a napi egyszeri étkezés csak egy ragadós rizsgolyóból és rajta egy közepes méretű, főtt békából állt. Nem volt se zöldség, se gyümölcs, csak béka rizzsel, és ennyi. Egész napra. A lábon lévő hús lecsipkedésével kezdtem, és aztán haladtam a belsőségek felé. Egy közelben ülő szerzetes szintén a belsőségeknél járt már. Szerencsétlenségére összenyomta a béka hólyagját. Még volt benne húgy. Szóval a béka lepisilte az összes rizst. Abba is hagyta az étkezést.

   Általában a mindennapos főétkezéskor rothadt halas curryt kaptunk, amit rothadt halból is készítettek. Az apró halakat, amit az esős évszak idején halásztak ki, agyagkorsókban tárolták, hogy felhasználják az év többi részében. Találtam egy ilyen korsót, mikor egyszer a kolostorunk konyháján takarítottam. Tekergő kukacokkal volt tele, úgyhogy elindultam kidobni az egészet. A falu vezetője, mindenki közül a legiskolázottabb meglátott és rám szólt, hogy ne tegyem.

 - De kukacok vannak benne! – ellenkeztem.

 - Annál finomabb! – válaszolt, és elvette tőlem a korsót.

   Következő nap rothadt halas curryt kaptunk a napi egyetlen étkezésre.

Megvilágosodásom utáni napon meglepetten láttam, hogy két lábas van kitéve a rizs ízesítéséhez. Egyik a szokásos, büdös, rothadt halas curry, a másik fogyasztható disznós curry. Ma, gondoltam, a változatosság kedvéért jó ételt eszem, előrelépésemet megünneplendő.

   Az apát előttem választott ételt. Három teli merőkanállal szedett a finom disznós curryből – a falánk! Még mindig bőven maradt számomra. De mielőtt továbbadta volna az edényt, fogta a nyálcsorgató disznós curryt, és elkezdte beleönteni a rothadt halas lábosba. Aztán elkeverte a kettőt mondván:

 - Végül is mind ugyanolyan.

   Köpni-nyelni nem tudtam. Füstölögtem. Égtem a dühtől. Ha tényleg azt hiszi, hogy „végül is mind ugyanolyan”, akkor miért vett magának három akkora adagot a disznó curryből, mielőtt összekeverte?! Az álszent! Ráadásul helybéli fiú volt, aki szagos rothadt halas curryn nőtt fel, tehát biztos megszerette. Az álnok! A disznó! A csaló!

   Akkor ütött meg a felismerés. A megvilágosodottak nem válogatnak az ételek közül, vagy lesznek mérgesek és hívják – még ha csak a bajszuk alatt is – disznónak az apátjukat! Tutira mérges voltam, és ez azt jelentette – jaj ne! – hogy nem is voltam megvilágosodott.

   Haragom dühét azonnal kioltotta a bénító depresszió. A rémület sötét fellegei gördültek szívembe, és takarták el a napot, ami valaha a megvilágosodásom volt. Lehangoltan és mélabúsan rácsaptam két merőkanál büdös rothadt halas-disznós curryt a rizsemre. Már nem érdekelt mit eszek, annyira csüggedt voltam. Rájönni, hogy mégsem vagyok megvilágosodva – tönkretette az egész napomat.