Jövendőmondás

Sokan szeretnék látni a jövőjüket. Néhányunk túl türelmetlen ahhoz, hogy kivárja, amíg megtörténik, ezért fordulnak orákulumokhoz vagy jósokhoz. Van egy tanácsom látnokokkal kapcsolatban: soha ne higgy egy szegény jövendőmondónak!

         A meditáló szerzeteseket kiváló jövőbelátónak tartják, de nehezen lehet őket rábírni az együttműködésre.

         Egy napon, Ácsán Cshá egyik régi tanítványa megkérte a nagymestert, jósolja meg jövőjét. Ácsán Cshá visszautasította: egy jó szerzetes nem mond jövendőt. De a tanítvány hajthatatlan volt. Emlékeztette Ácsán Cshá-t, hogy mennyi alkalommal adott neki alamizsnát, mennyi adományt ajánlott már fel a kolostorának, és hogy hányszor sofőrködött Ácsán Cshá-nak a saját kocsijával, önköltségére, félretéve a saját munkáját és családját.

Ácsán Cshá látta, hogy a férfi túlságosan elszánt, ezért úgy határozott, hogy most az egyszer kivételt tesz a jóslást tiltó szabály alól. „Add a kezed, hadd lássam a tenyeredet!”

         A tanítvány nagyon izgatott volt. Ácsán Cshá még soha semelyik hívének sem olvasta a tenyerét. Ez egy kivételes alkalom volt! Sőt mi több, Ácsán Cshá-ra úgy tekintettek, mint egy szentre, hatalmas szellemi erővel. Bármit is mondjon Ácsán Cshá, az biztosan úgy is fog történni. Ácsán Cshá lassan végigpásztázta híve tenyerén a vonalakat saját mutatóujjával. Helyenként ilyeneket szólt, hogy „Ó, ez érdekes” vagy „Na lám, na lám” esetleg „Elképesztő”. Szegény tanítvány majd beleőrült a várakozásba.

         Mikor Ácsán Cshá végzett, elengedte követője kezét és így szólt hozzá, „Tanítványom, most elmondom, hogyan fog alakulni a jövőd.”

         „Igen, igen” habogta gyorsan tisztelője.

         „És tudd, hogy én soha nem tévedek” tette hozzá Ácsán Cshá.

         „Igen, tudom, tudom. Nos? Milyen lesz a jövőm?” helyeselt a tanítvány, most már teljes izgalmi állapotban.

         „A jövőd bizonytalan,” mondta Ácsán Cshá. És tényleg nem tévedett!