Megindító élmény

  Első thaiföldi szerzeteséveim alatt tanultam meg a felbecsülhetetlen leckét, miszerint „minden dolog legnehezebb része az, amikor gondolkodunk rajta”.

   Ácsán Cshá új ceremónia-termet építtetett kolostorában, és a szerzetesek közül is sokan besegítettünk a munkába. Ácsán Cshá gyakran tesztelt minket olyan kijelentésekkel, mint hogy egy szerzetes egész nap keményen dolgozik mindössze egy vagy két flakon Pepsiért, ami sokkal olcsóbb a kolostornak, mint a faluból munkásokat bérelni. Nem egyszer megfordult a fejemben, hogy szakszervezetet indítsak a fiatal szerzeteseknek.

   A ceremónia-termet egy szerzetesek által épített dombocskára tervezték. Sok föld maradt meg a dombocska munkafolyamataiból, szóval Ácsán Cshá összehívott minket, és szólt, hogy a fölösleges földhalmot a domb túloldalára kell hordani. A következő három napon, délelőtt tíz órától jóval sötétedés utánig lapátoltuk és talicskáztuk a hatalmas mennyiségű földet, oda, ahova Ácsán Cshá kívánta. Nagy örömömre csak végeztünk vele.

   Másnap Ácsán Cshá elutazott egy másik kolostorba, néhány napra. Miután elment, a helyettes apát összehívott minket és szólt, hogy a földet végül is rossz helyre vittük, szóval ismét át kell pakolni. Eléggé idegelt a dolog, de sikerült elnyomnom panaszkodó elmémet a következő három nap kemény munka során, a trópusi meleg ellenére.

   Éppen hogy másodszorra is végeztünk a föld átpakolásával, Ácsán Cshá tért vissza. Összehívott minket:

 - Miért vittétek oda a földet? Mondtam, hogy arra a helyre kell lerakni. Vigyétek vissza!

   Mérges voltam. Belesápadtam a dühbe. Majd megütött a guta. Nem tudnak volna ezek a fejes papok először egymás közt dönteni? A buddhizmus elvileg egy rendszerető vallás, de ez a kolostor annyira szétszórt, még azt sem tudja megszervezni, hova tegyenek egy rakás földet! Nem csinálhatják ezt velem!

   Újabb három hosszú, fárasztó nap várt rám. Angolul átkozódtam, hogy a thai papok ne értsenek, és úgy toltam az ólomsúlyú talicskát. Ez már aztán több a soknál. Hát mikor ér már véget?!

   Kezdtem észrevenni, hogy minél mérgesebb vagyok, annál nehezebbnek érzem a talicskát. Egy szerzetestársam észrevette morgásomat, odajött hozzám, és azt mondta:

 - Az a te bajod, hogy túl sokat gondolkodsz!

   Természetesen igaza volt. Ahogy abbahagytam a nyafogást, a talicska sokkal könnyebben indult. Megtanultam a leckét. A földpakolásra gondolni volt a munka legnehezebb része; odébb rakni már egyszerű.

   A mai napig azt gyanítom, hogy Ácsán Cshá és a helyettese alapból így tervezték ezt a munkát.