Harag


A harag nem jó tanácsadó. A bölcs emberek boldogok, és aki boldog, az nem haragszik. Először is, maga a harag irracionális.
         Egyik nap, amikor a kolostor gépkocsija pirosat kapott egy másik jármű mellett, feltűnt, hogy a szomszéd kocsi vezetője a lámpákat szidja: „Mocskos közlekedési lámpák! Tudtátok, hogy fontos találkám van. Tudtátok, hogy késésben vagyok. Bezzeg az előttem haladót, azt még átengedtétek, ti disznók! És ez már nem az első ilyen eset…”
         A lámpákat okolta, mintha lett volna bármi más választásuk. Azt hitte, a fények direkt szórakoznak vele: „Ah-hah! Itt jön a fickó. Tudom ám, hogy késésben van. Csak még gyorsan átengedem ezt a másikat aztán… Piros! Megállj! Megvagy, így jártál!” A jelzőlámpák rosszindulatúnak tűnhetnek, de igazából csak jelzőlámpák módjára viselkednek. Mi mást várhatnál egy jelzőlámpától?
         Elképzeltem, ahogy majd hazaér, és a felesége folytatja a kiabálást, „Te átkozott férj! Jól tudtad, hogy fontos megbeszélésünk lesz. Tudtad, hogy nem szabad késnünk. Erre mégis másra pazaroltad az idődet, te disznó! És ez már nem az első ilyen eset…”
         Ő pedig a férjét okolta, mintha lett volna bármi más választása. Azt hitte, a párja direkt szórakozik vele: „Ah-hah! Találkozóm van a feleségemmel. Jól el fogok késni, úgyhogy még gyorsan elmegyek valaki máshoz is. Elkéstem! Így jártál!” A férjek rosszindulatúnak tűnhetnek, de igazából csak férjek módjára viselkednek. Mi mást várhatnál egy férjtől?
         A történetben szereplő karakterek felcserélhetőek, és beleilleszthetők a haraggal kapcsolatos legtöbb szituációba.

Brahm

1 megjegyzés:

  1. Szerintem a harag a racionális és a düh az irracionális. A harag az értelemből táplálkozik, a düh a "zökkenésből"

    VálaszTörlés