Politikusaink híresek a nyitottságról, főleg ha az álluk és
az orruk közötti területről van szó. Így megy ez már hosszú évszázadok óta,
ahogy a következő buddhista Jataka mese mutatja.
Évszázadokkal
ezelőtt élt egy király, akit szörnyen felbőszített egyik minisztere. Ahányszor
csak megbeszélnivaló téma akadt az udvarban, ez a bizonyos miniszter mindig
közbeszólt, és végtelennek tűnő monológba kezdett. Senki, még a király sem
tudta leállítani. Emellett a miniszter mondókája annyira volt érdekes, mint egy
pingpong-labda belseje.
Az egyik ilyen
haszontalan tanácskozás után a király elmenekült kertjébe az udvari politika
okozta felfordulás elől. A kert, pórnép előtt is nyitott részén járva
megpillantott egy csoport kacagó gyermeket, ahogy egy földön ülő középkorú,
nyomorék férfi körül állnak. A kölykök néhány pénzérmét adtak a férfinek, egy
kisméretű fára mutogattak, és csirkét kértek. A fickó elővett egy zsákot, teli
apró kavicsokkal és egy köpőcsövet, amivel célba is vette a fát.
Egyenként elkezdte
levadászni a leveleket a szapora lövésekkel. Hihetetlenül rövid idő alatt,
hibátlan pontossággal kakas formájúra alakította a fát. A gyerekek megint adtak
neki némi pénzt, egy nagy bokorra mutattak, és elefántot kértek. A sérült
lövész csakhamar elefánt formájúra alakította azt. A gyerekek örvendezése
közepette, a királynak remek ötlete támadt.
Odament a férfihoz,
és felajánlotta, hogy ha segít neki megoldani egy apró, ám idegesítő problémát,
akkor bármilyen gazdagságot megad neki, amit kíván. A király súgott valamit a
fülébe. A férfi beleegyezően bólintott, mire az uralkodó – hetek óta először –
szélesen elmosolyodott.
Másnap reggel
kezdődött ismét a tanácskozás, mint rendesen. Senki sem vette észre az új
függönyt az egyik fal mentén. Az udvarnak újabb adók kivetéséről kellett
tárgyalnia. Alig hirdette ki a király a napirendi pontokat, a szófosó miniszter
belevágott a szónoklatával. Ahogy kinyitotta azonban a száját, valami apró és
puha dolog ütközött a torkának, és esett a gyomrába. Folytatta a beszédet. Pár
pillanat múlva ismét valami puha érkezett a szájába. Beszéd közben lenyelte, és
folytatta a szóáradatot. Újra és újra nyelnie kellett közben, de ilyen apróságok nem akaszthatták meg mondanivalójában.
Fél óra elszánt
előadás után, pár másodpercenként lenyelve azt a valamit, kezdte szörnyen
rosszul érezni magát. De olyan makacs volt, csak nem hagyta abba. Még pár perc
elteltével arca különös zöld árnyalatba váltott, gyomra kavargott a
hányingertől, és végül meg kellett állnia. Egyik kezét felfordult hasára,
másikat szájára szorítva – nehogy valami csúnyaság férkőzzön ki rajta –
elkeseredetten próbálta felkeresni a legközelebbi helyet, ahova a királya is gyalog járt.
Az elragadtatott
király átment a függönyhöz, és félrehúzva felfedte a nyomorék férfit, aki a
függöny mögött bújt el fúvócsövével és egy zsák tölténnyel. A király teste csak
úgy rázkódott a kacagástól, mikor meglátta, hogy a hatalmas és majdnem üres
zsák csirkeszar galacsinokat tartalmazott, amik pusztító pontossággal kerültek
szegény miniszter torkába!
A miniszter hetekig
nem tért vissza az udvarba. Bámulatos, mennyi munkát sikerült elvégezni
távollétében. Végül mikor visszatért, sem beszélt már túl sokat. És
valahányszor kinyitotta száját, mindig elé tartotta jobb kezét.
Talán a mai kongresszusokon és parlamentekben is
meggyorsítaná a munkát egy ilyen mesterlövész!
Jataka magyarosan leírva: dzsátaka.
VálaszTörlés