Egy nyitott száj veszedelme


   Politikusaink híresek a nyitottságról, főleg ha az álluk és az orruk közötti területről van szó. Így megy ez már hosszú évszázadok óta, ahogy a következő buddhista Jataka mese mutatja.
   Évszázadokkal ezelőtt élt egy király, akit szörnyen felbőszített egyik minisztere. Ahányszor csak megbeszélnivaló téma akadt az udvarban, ez a bizonyos miniszter mindig közbeszólt, és végtelennek tűnő monológba kezdett. Senki, még a király sem tudta leállítani. Emellett a miniszter mondókája annyira volt érdekes, mint egy pingpong-labda belseje.
   Az egyik ilyen haszontalan tanácskozás után a király elmenekült kertjébe az udvari politika okozta felfordulás elől. A kert, pórnép előtt is nyitott részén járva megpillantott egy csoport kacagó gyermeket, ahogy egy földön ülő középkorú, nyomorék férfi körül állnak. A kölykök néhány pénzérmét adtak a férfinek, egy kisméretű fára mutogattak, és csirkét kértek. A fickó elővett egy zsákot, teli apró kavicsokkal és egy köpőcsövet, amivel célba is vette a fát.
  Egyenként elkezdte levadászni a leveleket a szapora lövésekkel. Hihetetlenül rövid idő alatt, hibátlan pontossággal kakas formájúra alakította a fát. A gyerekek megint adtak neki némi pénzt, egy nagy bokorra mutattak, és elefántot kértek. A sérült lövész csakhamar elefánt formájúra alakította azt. A gyerekek örvendezése közepette, a királynak remek ötlete támadt.
  Odament a férfihoz, és felajánlotta, hogy ha segít neki megoldani egy apró, ám idegesítő problémát, akkor bármilyen gazdagságot megad neki, amit kíván. A király súgott valamit a fülébe. A férfi beleegyezően bólintott, mire az uralkodó – hetek óta először – szélesen elmosolyodott.
   Másnap reggel kezdődött ismét a tanácskozás, mint rendesen. Senki sem vette észre az új függönyt az egyik fal mentén. Az udvarnak újabb adók kivetéséről kellett tárgyalnia. Alig hirdette ki a király a napirendi pontokat, a szófosó miniszter belevágott a szónoklatával. Ahogy kinyitotta azonban a száját, valami apró és puha dolog ütközött a torkának, és esett a gyomrába. Folytatta a beszédet. Pár pillanat múlva ismét valami puha érkezett a szájába. Beszéd közben lenyelte, és folytatta a szóáradatot. Újra és újra nyelnie kellett közben, de ilyen apróságok nem akaszthatták meg mondanivalójában.
   Fél óra elszánt előadás után, pár másodpercenként lenyelve azt a valamit, kezdte szörnyen rosszul érezni magát. De olyan makacs volt, csak nem hagyta abba. Még pár perc elteltével arca különös zöld árnyalatba váltott, gyomra kavargott a hányingertől, és végül meg kellett állnia. Egyik kezét felfordult hasára, másikat szájára szorítva – nehogy valami csúnyaság férkőzzön ki rajta – elkeseredetten próbálta felkeresni a legközelebbi helyet, ahova a királya is gyalog járt.
   Az elragadtatott király átment a függönyhöz, és félrehúzva felfedte a nyomorék férfit, aki a függöny mögött bújt el fúvócsövével és egy zsák tölténnyel. A király teste csak úgy rázkódott a kacagástól, mikor meglátta, hogy a hatalmas és majdnem üres zsák csirkeszar galacsinokat tartalmazott, amik pusztító pontossággal kerültek szegény miniszter torkába!
   A miniszter hetekig nem tért vissza az udvarba. Bámulatos, mennyi munkát sikerült elvégezni távollétében. Végül mikor visszatért, sem beszélt már túl sokat. És valahányszor kinyitotta száját, mindig elé tartotta jobb kezét.

Talán a mai kongresszusokon és parlamentekben is meggyorsítaná a munkát egy ilyen mesterlövész!
Brahm

1 megjegyzés: